Győr+
2011.08.06. 19:43

A félidő után vezetünk Siófokon (Helyszíni beszámoló)

A csereként beállt Alekszidte 26. percben szerzett góljával vezet a Győri ETO Siófokon.

Ritka a kánikula ezen a nyáron a Balatonon, ezért aztán aki tehette, inkább a ma még csak 21 fokos vízben, mint a focimeccs hangulatában merítkezett meg. Kis jóindulattal talán 2500 néző figyelte a történteket a Balaton déli partjának fővárosában.

A sportlapok tudósítói valószínűleg az ilyen játékról írják, hogy “kiegyenlített”. Egyik csapat sem került fölénybe, nagyjából ugyanannyit birtokolta a labdát a Győr, mint a Siófok.

Az első játékrészben a mellélövésekben jeleskedtek a csatárok, egyiküknek sem volt elég nagy a kapu, az egyetlen Alekszidze kivételével.

Őt egyébként nem jelölte a kezdő csapatba a győri tréner, ám Simon sérülése után behozta a pályára, s hamar kiderült, hogy milyen jól tette: a 26. percben Rati egy kényszerítő passz után a kapuba gurított. Alakszidzének később volt még egy erős lövése, mely a változatosság kedvéért ezúttal nem mellé, hanem fölé szállt.

A félidő végén a hazai nézők méltatlankodtak, érezték, hogy fölénybe került a vendégcsapat. Volt, aki azt mondta, hogy a szünetben hazamegy és megnézi tévén a Székesfehérvárt. Végül azonban egyelőre maradt.

(Tudósító szurkolónk helyszíni jelentése folytatódik)