A cukorbetegség kezelése a demenciát is távol tarthatja

Győr+
2019.03.27. 10:42

A kezeletlen cukorbetegek esetében jóval gyorsabban fejlődik ki demencia - állapították meg új tanulmányukban a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatói.

A szakemberek cukorbeteg, prediabétesz állapotúak és normális vércukor szinttel bíró embereket vizsgálva kiderítették, hogy a kezeletlen cukorbetegség esetén a Alzheimer-kór tünetei 1,6-szer gyorsabban fejlődhetnek ki a diabéteszben nem szenvedőknél.

Távol tarthatják az Alzheimer-kórt azok a betegek, akiknek kezelik a cukorbetegségét – írták a szakemberek a Diabetes Care tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

“Eredményeink hangsúlyozzák a cukorbetegség és más anyagcsere-betegség korai felfedezésének fontosságát” – közölte Daniel A. Nation, az USC pszichológusa.

“A cukorbetegek körében világosan köthető a gyógyszerezés ahhoz, hogy milyen gyors ütemben fejlődnek ki az Alzheimer-kór és a demencia, a szellemi elbutulás tünetei” – tette hozzá.

A kutatók mintegy 1300 55 éves vagy idősebb ember esetében a tau-patológiát hasonlították össze, azt az agyban lassan szétterjedő fehérjegubancok összességét, amelyek egyértelműen az Alzheimer-kór jelei.

A vizsgáltak közül 54 volt nem kezelt 2-es típusú cukorbeteg, 67 kezelésben részesülő cukorbeteg. A vizsgált alanyok közül 530-nak volt normális a vércukor szintje, és 250-en voltak a cukorbetegség előszobájában.

A különféle cukorbetegeknél vizsgálták és összehasonlították az agyi és gerincfolyadék diagnosztikájának eredményeit, amelyek az amiloid plakkok és a fehérjegubancok tüneteit jelzik.

Lehetséges, hogy a cukorbetegség kezeléséhez alkalmazott gyógyszerek számítanak az agyi leépülés előrehaladásában. Az azonban egylőre nem világos, miként lassítják, vagy akadályozzák meg azt, ez az amit a jövőben kutatni kell – magyarázta Nation.

Fotó: HáziPatika.com

MTI