Győr+
2017.11.10. 14:36

„A buli indul, nincs megállás!”

Nagy Eszter Creative Chef két partiétellel készült ezen a héten, amit többek között lány- és legénybúcsúkra ajánl.

Az adás premierjét pénteken, 19:30-kor láthatják, amit később Győr Plusz TV weboldalán is visszanézhetnek.

 

XXI. századi tatár

500 g marhahús (ha lehet bélszín)

1 fej lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

1,5 ek. magos mustár

2 ek. paradicsompüré

fél ek. pirospaprika

egy kk. folyékony füst

3-4 ek. szőlőmagolaj

néhány szelet csíkozott kenyér

metélőhagyma a díszítéshez

 

A húst apróra kockázzuk vagy durvára daráljuk, majd a többi hozzávalóval alaposan összedolgozzuk.

Hogy miért van szükségünk az olajra? Egyrészt mert látható módon, részben elővigyázatosság miatt, tojás nem kerül bele, valamint party lévén vajat sem fogunk hozzá szervírozni, hiszen a legény- esetleg lánybúcsú résztvevői aligha a kenegetéssel akarnak majd foglalatoskodni.

A tatárt rendhagyó módon golyócskákra formázva tálaljuk, tetejére aprított metélőhagymát szórunk, közepébe pedig egy csík pirítóst szúrunk.

 

Gyömbéres-sütőtökös „sajttorta” pohárban

400 g sütőtök

1 narancs leve és héja

2 ek. vanília

egy kk. reszelt gyömbér

400 g mascarpone

1 cs. zabkeksz

20 dkg méz

 

A tököt megsütjük, majd a narancs levével, héjával, a gyömbérrel, mézzel, vaníliával összeforraljuk és az egészet botmixerrel pürésítjük. Mikor kihűlt, összekeverjük a mascaponéval és a poharakba morzsolt kekszekre öntjük.

Tetejét pirított tökmaggal díszíthetjük.

 

A sztriptízen túl is van buli

A botrányos lány- és legénybúcsúk kora lejárt, legalábbis már egyáltalán nem számít menőnek egy csapat teljesen részeg nő, illetve férfi, bár reméljük, soha nem is ez volt a mérce. Az egyik legsablonosabb attrakciói pedig egy táncos megjelenése már sok évtizede, akit a barátok és barátnők szerveznek be meglepetésként, mondván, ez az utolsó éjszaka, amikor mindent szabad. Nem túl szép hozzáállás ez, és valljuk be, a legtöbbször kínos szituációkba torkoll a fizetett pásztortánc. Egyre többen tartják ezt már cikinek, semmint izgalmasnak. A lány- és legénybúcsúk azonban egyre népszerűbbek, talán nincs is olyan este, hogy ne találkoznánk egy-egy ünneplő csoporttal a győri szombati éjszakában is.

 

Közös legény- és lánybúcsú

Külföldön még nagyobb divat ugyan, mint itthon, de van, hogy a leendő házastársak egy helyszínt választanak, és ott a barátaikkal, barátnőikkel együtt ünnepelnek. A közös buli esetében mindenképpen olyan szórakozást kell találnunk, amiben mindenki örömét lelheti.

Néhány ötlet: paintball meccs a két „tábor” között, lazítás egy medencés nyaralóban, vagy épp egy kedvenc dal feléneklése videoklip-forgatással. Ez utóbbi életre szóló emlék lehet, ami még a násznépnek is lejátszható az esküvőn.

 

Főszerepben a játékok!

Válasszunk egymáshoz viszonylag közel eső helyszíneket a városban, előre megtervezve, hogy melyik helyszínen milyen feladat várja a menyasszonyt, illetve vőlegényt. Amennyiben jól tudjuk a pár megismerkedésének történetét, igazítsuk a számukra jeles fordulópontokhoz – első csók, kedvenc étterem, lánykérés helyszíne stb. – köthető színterekhez az estét.

Lehet szó versírásról a kedveshez, vagy „kalapozós éneklésről”, szívkitűzők osztogatásáról az ellenkező nemnek, vagy férj-, illetve feleségismereti teszt kitöltéséről. Az elcsépelt petrezselyemárulást és minden olyan zavarba ejtő feladatot kerüljünk, amivel nyilvánosan kínos helyzetbe hozhatjuk az ünnepeltet.

 

Élményajándékok: határ a csillagos ég

Ha a baráti társaság pénztárcája engedi, ajándékozhatunk exkluzív élményt is. Befizethetünk egy főző- vagy cukrásztanfolyamra, csokoládékóstolásra, vagy akár egy igazán feltöltő wellness hétvégére, külföldi nyaralásra is.

Emlékezetes ajándék lehet – nemtől függetlenül – egy többnapos bor- és gasztrotúra, amely magában rejti az önfeledt beszélgetésekkel egybekötött, kellemes időtöltést és emlékidézést.