A bőr illata: tarsoly, lószerszám
Apró bolt a belvárosban, a Czuczor és a Kisfaludy utcák sarkán. Kívülről semmi különös, belépve bőrillat, jobbról egy lóláb, a polcokon lószerszámok, a falakon régi lovas képek. A boltosok, Tóth Imre és Tóthné Szalai Valéria a népművészet mesterei. Bőrművesek.
Tóthné Szalai Valéria szíjgyártó családból származik, édesapja a híres Pavek József mester segédje volt. Lószerszámokat, nyergeket készítettek, többek között József főhercegnek. A mester fiának halála után a szíjgyártó műhely szerszámait a Szalai család örökölte meg. Valéria azt mondja, őt és testvéreit a bőr illata csábította el, kicsi gyerekkoruktól szívták magukba édesapjuk műhelyének szagát, a szakma szeretetét, a tudást. Bőrművesnek tanult, amikor termékeit először zsűriztetni vitte, mégsem hittek neki. Senki sem látott még olyat, hogy egy fiatal lány egymaga elbírjon egy bőrnyereggel.
Aztán Valéria feleségül ment Tóth Imre gépészmérnökhöz, aki azonnal szakmát váltott. A férj a nehezebb, férfiasabb munkát vállalja, ő dolgozik a Bácsai úti műhelyben a bőrművesség ősi eszközeivel. Itt még varrószékkel, kösüvel készülnek a kantárak, szíjak, kocsizó felszerelések. Valéria szerint ezeknek a lószerszámoknak nincs párjuk. A marhabőrt Salzburg környékéről meg Csehországból hozzák, mert itthon nincs olyan minőség, amit szívesenhasználnának. Lószerszámok készítésével alig néhányan foglalkoznak, a bácsai úti kézműves műhelyhez hasonlót csak az Alföldön találni. A kereslet is egyre kisebb, a kézműves remekek árban nem versenyezhetnek a csillogó-villogó kínai tömegáruval. Az, hogy mi mennyit ér, használat közben derül ki. Valéria meséli, hogy a bőrdarálékból gyártott termékeket hozzájuk viszik javítani, többnyire fölöslegesen. Ezeket nem szabad megvarrni, mert újból elszakadnakakár tragédia is történhet. Tóthné Szalai Valéria a sallangok készítésének nagymestere.
A lovak díszei, a bőrfonatok régi népi motívumokból állnak, ezek variálásából születnek az egyedi, gyönyörű sallangok. Legutóbb a bécsiek csodálhatták meg a győri művész keze munkáját, Valéria egy operaházi, színpadi lónak szállított szerszámot és díszes sallangot. A többi megrendelés is elsősorban Ausztriából, Amerikából érkezik, itthon a bábolnaiak számítanak törzsvevőnek. Egy komplett lószerszám elkészítése a műhely egy hónapját emészti fel.
A belvárosi kicsi bolt 1985 óta várja a házaspár megrendelőit, de tudni kell, hogy a hely korábban is szíjgyártóknak adott otthont. Ha éppen nincs vevő vagy érdeklődő, Valéria az üzlet bőrvarrógépét hajtja, javítást vállal, különleges, bőrös megrendelésnek tesz eleget. Ha ideje engedi, pásztortáskát, tarsolyt fabrikál, de kértek tőle már beteg kutyusnak emelőhámot, mozgásképtelen embernek emelőszerkezetet. Azt mondja Valéria, ehhez a szakmához alázat kell. A sok munkáért cserébe gazdagságra nem, de megélhetésre számíthat az ember.
Földvári Gabriella
Fotó: Marcali Gábor