Hirdetés
Győr+
2013.04.24. 14:33

A bíróknál pattog a labda

De mindkét térfélen. Merthogy Győrben rendezik az ítélőtáblák első pingpongbajnokságát.

Hirdetés

A helyválasztás nem is csoda, hiszen az egyik polgári kollégiumvezető fejéből pattant ki az ötlet. Ami – tegyük egyből hozzá – nem előzmény nélkül való. Három éve már indult a Domb utcából egy hasonló kezdeményezés, de az alacsonyabb szintű bíróságok munkatársai állhattak a zöld asztal mögé.

 

Hirdetés

Érdeklődésünkre a Győri Ítélőtáblán azt közölték: egyéni, páros és csapatversenyek végén, a délelőtt 11-es kezdés után 5-6 órával derülhet ki, ki(k) a legjobb(ak). Minden ítélőtábla képviselteti magát a viadalon. A vendégek három-három emberrel, a hazai gárda azonban e szempontból kivételt jelent – azt is mondhatnánk, ez esetben gyevi bíró.

 

Merthogy négy emberrel állnak a háló mögé. A csapatban helyet kap ugyanis Havasiné Orbán Mária elnök mellett az ötletgazda, Szalai György tanácselnök és Szalay Róbert bíró, valamint Széplaki László büntető kollégiumvezető.

 

Pál Gergő

likeold
a fb oldalunkat