Győr+
2018.06.17. 14:04

A bank, ahol nem pénzben mérik a sikert

Különleges bankot vezet dr. Csönge Lajos főorvos Győrben. Munkájuknak, szellemi befektetéseiknek felülmúlhatatlan hozama van, mert az – némi patetikával szólva – maga az élet.

 

 

Az elmúlt három évtizedben egyetlen apa köszönte meg személyesen dr. Csönge Lajos főorvosnak, hogy megmentette a fia életét. Névtelenül azonban sok ezren hálásak a Nyugat-magyarországi Regionális Szövetbanknak, s az osztály egyetlen orvosának, dr. Csönge Lajosnak és asszisztenseinek az életükért, az egészségükért.

A nyitott, közvetlen és kedélyes orvos nem hiányolja, nem bánja a népszerűség közvetlen megnyilvánulásának a hiányát. Egyébként is vallja, hogy minden egészségügyi dolgozó felelős minden olyan betegért is, akit nem közvetlenül ők ápolnak, gyógyítanak.

„Kiszolgáló szakma a szövetbankolás” – mondja. „A megégett betegek tőlünk kapják a szövetpótlást, a magyar szövetkészítmények 75-80 százalékát mi állítjuk elő. Nemcsak bőrt, hanem kollagén alapú szöveteket, csontokat, porcokat, inakat, ízületeket is nyerünk a donorjainktól, s ezeket konzerváljuk, előkészítjük őket a beültetéshez.

Dr. Csönge Lajos Sárváron született, a pannonhalmi bencéseknél érettségizett, s a pécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát.

„Mióta az eszemet tudom, orvos akartam lenni” – ahogy kimondja, maga is meglepődik korai pályaválasztásán. Édesapja állatorvos volt, ő azonban az embereken akart segíteni. A diploma után ortopéd sebész vagy urológus szeretett volna lenni. Győrhöz ragaszkodott, itt viszont ezekre a szakmákra akkor nem hirdettek állást, így aztán patológusként kezdte el a pályafutását. A szakma nagy tekintélyű szakembere, dr. Horváth Ottó még a szakvizsgája előtt érdekes ajánlattal kereste meg Csönge doktort: működjön közre egy bőrbank győri létrehozásában. Győrben akkor a civil kórház mellett a Magyar Honvédség kórháza is működött, a Kósa főorvos által irányított égésplasztikával. Szükség volt tehát a bőrszövetre a megégett betegek gyógyításában.

„Hamar felismertem – emlékszik vissza Csönge főorvos –, hogy ez egy unikális szakterület Magyarországon, tehát izgalmas szakmai kihívás. Külföldi tanulmányutakra mentem, először Csehországba, 1995-ben pedig elnyertem egy Fulbright Kutatói Ösztöndíjat az Egyesült Államok Seattle városába, ahol legalább annyit tanítottam, mint amennyit tanultam. Az amerikaiak rendkívül precízek és felkészültek voltak, de a váratlan, ismeretlen szituációkkal, melyekben a kialakult panelek nem bizonyultak eredményesnek, nem nagyon tudtak mit kezdeni. Magyar finesszel, és rugalmassággal ilyenkor én jobban feltaláltam magam.

Dr. Csönge Lajos egyik alapítója volt az Európai Szövetbank Szövetségnek is 1990-ben. A győri szövetbank pedig Magyarország meghatározó osztálya lett. Az országban egyedül itt konzerválnak sertésbőrt, mely „biológiai kötöző anyagként átmeneti fedést ad, megakadályozza a folyadék- és ionvesztést, és segíti a hámosodást.”

Magyarországon úttörőnek számított az az eljárás, melynek során hámőssejtekből az átültetésekhez szükséges méretű bőrszövetet tudnak kitenyészteni. Néhány négyzetcentiméterből akár fél- vagy egy négyzetmétert. Ehhez persze időre, két-három hétre van szükség, ez alatt a szervezet jobban ki van téve a fertőzéseknek.

A világon először bevezette a szövettenyésztő médiumban történő porckonzerválást is, amely azóta széles körben elterjedt a szövetbankokban.

A szövetbank eredményei, annak tükrében, hogy Győrben nincs orvosegyetem, nagy hagyományokra visszatekintő biotechnológiai kutatási háttér és gyakorlat, még inkább elismerésre méltóak.

Csönge főorvos elsősorban olvasással kapcsolódik ki, szereti a történelmet, a történelmi vagy politikai tárgyú regényeket. Naprakész a politikában is. Szinte naponta sportol, kosárlabdázik, télen síel, nyaranta pedig vitorlázik az Adrián. Négy gyereke van, nagylánya gyermekpszichiáter, nagyobbik fia bölcsésznek tanult, de inkább informatikával foglalkozik, kisebbik lánya a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, de most már az Egyesült Államokban jár gimnáziumba. A legkisebb gyermek még általános iskolás a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában.

 

Hajba Ferenc

Fotó: Marcali Gábor