Győr+
2018.12.11. 11:20

5 sofőr esetében merült fel ittas vezetés

Közlekedésbiztonsági ellenőrzés során 5 sofőr esetében merült fel ittas vezetés gyanúja Győr-Moson-Sopron megyében 24 óra alatt.

Közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a járőrök Győrben december 9-én. Az Urbantsok utcában 13 órakor egy 42 éves mosonmagyaróvári férfi közlekedett segédmotor-kerékpárjával, akit intézkedés alá vontak a rendőrök. A sofőr utasként szállított egy győri nőt, illetve vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Az ellenőrzéskor a vezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak a rendőrök, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt elfogták és a rendőrkapitányságra további mintavételre előállították.

Táp felől Nyalka irányába közlekedett a 8222-es számú úton egy 53 éves férfi 18 óra 25 perckor, valamint Szerecseny belterületén, a Fő utcában haladt egy 42 éves helyi lakos 15 óra 58 perckor személygépkocsival. Mindkét sofőr – eddig tisztázatlan okok és körülmények között – elvesztette járműve felett az irányítást és az árokba hajtott. A 42 éves járművezető autójával megperdült és fának ütközve a tetejére borulva állt meg. A rendőri intézkedés során felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy az 53 éves sofőr alkoholt fogyasztott, ezért őt további mintavételre, illetve sérüléseire tekintettel a győri kórházba előállították. A 42 éves szerecsenyi férfival szemben alkoholtesztert alkalmaztak a járőrök, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították.

Ugyanezen a napon a soproni rendőrök is ellenőrzést tartottak. Ennek során 8 óra 10 perckor a Táncsics utcában, majd 9 óra 45 perckor Nagycenk magasságában igazoltattak két sofőrt. Velük szemben is alkoholtesztert alkalmaztak, ami mindkettő gépjárművezetőnél pozitív értéket mutatott, ezért őket elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra további mintavételre előállították.

A megyei rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése miatt kéri a gépjárművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat és alkohol fogyasztását követően ne üljenek a volán mögé!

 

forrás/fotó: police.hu