09.07. XXI. Szabadhegyi Szüret
Szabadhegyen, a Móra parkban szeptember 7-én 16 órától rendezik meg a XXI. Szabadhegyi Szüret rendezvénysorozatot.
A programban látható lesz a Szitakötő Néptáncegyüttes, “Ludas Matyi” című mesejáték a CHIP-Színház előadásában, Mihályi Réka “Masni és Pocó” című zenés gyermekműsora, a Friends Big Band koncertje, Janza Kata operett- és musical előadása, a Danger Elements break-bemutatója, valamint utcabál az Akkordeon Harmonika Zenekar közreműködésével.
Köszöntőt mond: Hajszán Gyula önkormányzati képviselő. A rendezvény ideje alatt népi fajátékok, légvár, borbemutató, borkóstoló, büfé, szabad tűzön készült pincepörkölt várja a közönséget.
Rendezvény díjmentesen látogatható.

A Hild az ország legjobb technikuma
Az intézmény igazgatója hatalmas eredménynek tartja a sikert, ami megkoronázza a technikum jubileumi 80. tanévét.
részletekGyorsfagyasztott szamócát hívtak vissza
A Spar Magyarország Kft. növényvédőszer-maradék tartalom miatt S-BUDGET gyorsfagyasztott szamócát vont ki a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-vel.
részletek