04.06. Schmal Károly kiállítása

A kiállítást megnyitja: Andrási Gábor

A Törvény és a véletlen formái

Schmal Károly számára a képzőművészet a gondolkodás formája és érzéki örömök forrása egyszerre. Jólismert stiluskategóriákat segítségül hívva: “konceptualitást” és “lírai absztrak­ciót” egymásra vonatkoztatni képes munkái jellegzetesen reflektiv természetűek. Ez a reflexió kétirányú, A művész a ha­tározott, tiszta, geometrikus vonalképződményeket /átlókat, tengelyeket/ szabad, improvizatív gesztusok /kötetlen ceruza-és ecsetvonások, a papír felületét gyüro-roncsold akciók/ közegébe helyezi.

A kétféle formai karakter áthatja egymást: a rend momentumai eleven élettel telítődnek; az esetlegesnek látszó és csupán a múló pillanat hitelességét őrző festőiség nyomai a szerkezet tartásával gazdagodnak. Kényes, minden alkalommal újra alkotandó, minden képen ismét kivívandó egyen­súlyról van szó, hiszen a puszta Törvény képe az érzéki élet elevenségét nélkülöző jel vagy embléma; a Törvény tisztázott­ságát – az objektív, az isteni tökéletességre utaló elemet -nélkülöző mű az artikulálatlan, ösztön szeri puszta személyes­ség képe marad.

Schmalnak ezt a mi belső összetettségével szemben támasztott igényét a huszadik századi magyar festé­szet felfedezésre váró mestere, Yeazelszky Béla is megfogal­mazta: “…a képben együtt kell lenni a véletlennek és a kon­strukciónak”. Schmal konceptualitása is kettős természetű. Egyfelől közvet­lenül a Törvénnyel kapcsolatos, s ez – ha szabad ilyet monda­ni – az istenélmény, mint “koncepció”. A művész az istenélmény valóságának alapján áll és ebből a pozícióból mindig a megvál­tást – a megváltásért folyó szellemi küzdelmet – festi, rajzolja papírjára.

Másfelől ez a konceptualitás merőben szakmai jellegű tehát a festészettel kapcsolatos s ez a kép – az ér­zéki és a fogalmi dimenziókra egyszerre nyitott entitásként tételezett kép – mint koncepció. Az így értelmezett kép összetevői – a Törvény /a konstrukció/ és a pillanat /a vélet­len/ formái szüntelenül a kölcsönös megkérdojelezettseg álla­potát mutatják. A Törvény felől nézve, a Törvényhez képest az eredmény rendre elégtelen, ahogy Duohamp mondta: a szem­nek, a “retinának szóló”, korlátozott érvényű “vizuális csinálmány”; a véletlen felől nézve pedig szinte minden formai képződmény elfogadható képnek, értelmezhető képként.

Ebből eredő kétségei és kudarcai ellenére Schmal nem fogadja el a kép “posztmodern” relativizálódását, eljelentéktelenedését. Dacol az “ezredvégi paradigmával”: a képet, mint szel­lemi létezőt hatástalanító, pusztító helyzeten felülemelkedni tudó kívülállók iróniája ugyanolyan távol áll tőle, mint a tagolatlan részérvényüségek közé alámerülők cinizmusa. A leg­egyszerűbb eszközökkel – ceruzával, tussal, alig rajztáblányi papíron – a legnehezebb feladatra vállalkozik: menteni a menthetőt, az egyre lehetetlenebb, egyre fenyegetőbb körülmé­nyek közepette is újra és újra kicsikarni a létből az élet-teljes rend bizonyságát: a Képet.

Andrási Gábor (1994. Az Alpok-Adria kiállítás katalógusa)

A tárlat június 2-ig, hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között látogatható.