Jótékonysági koncert a győri zsinagógában

Diáktudósító
2025.04.08. 12:19

Immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a győri zsinagógában a Jedlik, a Győri Zsidó Hitközség és a Hatos és Társa Nyelviskola kezdeményezésére az a jótékonysági koncert, amelynek bevételét nehéz sorsú diákok megsegítésére fordítják. A rendezvényen a vendégek mellett Jedlikes osztályok, a tanári kar és nyugdíjas oktatók alkottak teltházat.

Klauz Mátyás 11. D osztályos tanuló ismertette a programot, majd Módos Gábor igazgató úr beszéde következett, aki üdvözölte, hogy mennyien eljöttek. Köszönetet mondott a koncert szervezőinek a profi rendezésért, valamint elárulta, hogy az előző jótékonysági műsor bevételéből összesen húsz rászoruló diákon tudtak segíteni ballagási öltönytámogatással, de ezen kívül is karácsony előtti juttatással, versenyre nevezési és utazási díjak befizetésével, rászorulóknak étkezési hozzájárulással, és egyéb módokon is nyújtanak támogatást.

A bő egyórás koncert este hat órakor kezdődött. Stummer Márton gitárművész és zenekara előadásában latin-amerikai dalokat hallhattunk híres brazil szerzőktől. Az ember tényleg úgy érezhette magát, mintha Rióban járna, és ott hallaná ezeket a jellemzően pörgős, ritmikus, valamint fülbemászó dalokat.

Látszott a közönségen, hogy élvezi a műsort, volt, aki a fejét billegette ütemre, vagy éppen a lábát mozgatta. A zenekar egy slágernél bevonta a közönséget azzal, hogy megkérték őket, dúdoljalak jelzésre. Érdekesség továbbá, hogy volt egy különleges hangszer is a középpontban, az úgynevezett „cavaquinho”, ami egy portugál, kis méretű, pengetős hangszer, nagyon hasonlít az ukulelére.

Az előadás végén a közönség több perces vastapssal ismerte el a zenekart, akik még egy utolsó utáni utolsó számot is előadtak. Úgy tudjuk, az igazgató úr a műsort követően felkérte a művészeket, hogy a következő eseményen is ők szerepeljenek.

Készítette:
Lukács Levente 12. B

Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
Támogató tanár: Garami Éva

Az idei a negyedik év, amikor Diáktudósítók anyagai jelennek meg a Győr+ Médiában. Ebben a rovatban saját írásaikat, anyagaikat közöljük, az itt található cikkek nem a Győr+ Média által készített anyagok.