Ifjúsági regényíró az Aporban

Győr+
2023.02.17. 16:57

Január végén az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont volt diákja, Szűcs Ádám látogatott el az alma materbe, hogy bemutassa a nemrég megjelent ifjúsági regényét.

A játék neve: Budapest című könyv már most nagy sikert arat az ifjúság körében, de így, hogy az írójával személyesen is találkoztunk, még jobban felcsigázta érdeklődésünket a könyv iránt. A regényben egy kémiatanár eltűnik, de négy magának való diák nekiáll megfejteni az eltűnés rejtélyét…

Ádámtól megtudtuk, hogy gimnáziumi évei alatt egyáltalán nem érdeklődött az irodalom vagy a könyvírás iránt. Sőt, műszaki pályát választott. Na, jó, blogokat azért írt! Aztán amikor belevágott a regényírásba, szép lassan megtanulta, hogy miként kell felépíteni a történetet,
hogyan kell ezt az ívet a cselekményhez igazítani. Körülbelül így:

Ahogy Ádám mondta: „Diákok! Ti, akiknek a fejében elindult már a vezérhangya, hogy milyen jó lenne elkezdeni… Először is fogalmazzátok meg az ötleteteket, a leendő regényetek tartalmát 3 rövid mondatban! Ezt úgy rögtön az elején. Aztán jöhet a neheze!”

A bemutató végén Ádám szívesen beszélgetett azokkal az érdeklődőkkel, leendő írókkal vagy próbálkozókkal, akik tehetséget éreznek magukban az íráshoz.

A nagy sikerre való tekintettel Ádámmal megbeszéltük, hogy ennek a találkozásnak lesz még folytatása az Aporban.

A cikket készítette: Molnár Eszter, Sudár Boróka, 10.A, Apor Vilmos Iskolaközpont

A Városházán többször is belekóstolhattak az újságírói lét rejtelmeibe azok a fiatalok, akiket a Győr+ Média munkatársai is segítettek. Ebben a rovatban saját cikkeiket közöljük, az írások nem a Győr+ Média által készült anyagok.

Kapcsolódó témák: #Apor Vilmos | #diáktudósítók |