Farsangi tudásvásár a Péterfyben

Győr+
2023.03.02. 15:12

A Győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium és Általános Iskola az idei évben immár harmadik alkalommal rendezte meg egyedi vetélkedőjét Tudásvásár címmel.

Az eseményt az iskolában február 10-én, a farsangi napon rendezték meg, amikor a diákok nem tanulni jöttek az iskolába, hanem inkább versenyezni, szórakozni. Maga a vetélkedő reggel 8-tól délig tartott. A versenyben az osztályoknak egymás ellen kellett vetélkedniük egy előre összeállított online kvíz teszten. Az előforduló kérdések a lehető legsokszínűbbek voltak, tehát lehetett számítani nyelvtani, történelmi, irodalmi, természettudományi, zenei kérdésekre, de nem lepődtünk meg attól sem, ha esetleg egy háromszög belső szögeit, vagy éppenséggel a baseball egyik szabályát kérdezték. A vetélkedő 7 fordulós volt, ebből kifolyólag az osztályoknak 7 teszten kellett helytállniuk. A helyes válaszokért az osztályok bizonyos mennyiségű pontot kaptak, nyilvánvalóan, ha gyorsabban válaszoltak a versenyzők, több pont ütötte a markukat. A vetélkedőt természetesen az nyerte, akinek a hetedik forduló végére a legtöbb pontot sikerült összegyűjtenie. Az első három helyezett pedig egy, a helyezésüknek megfelelő pénzjutalmat kapott, amit az idei osztálykirándulásra költhetnek el. 

A kvíz közben különböző segítségeket lehetett használni, például megállíthattuk az időt, hogy többet tudjunk gondolkodni az adott feladaton, vagy éppenséggel a választható lehetőségek közül törölhettünk ki kettőt, de egészen a pontok megduplázásán keresztül, a másik osztály zavarásáig rengeteg különféle segítséget dobott fel a kvíz közben a gép.

De ha már segítségekről beszélünk, muszáj megemlíteni a verseny (legalábbis szerintem) legkülönlegesebb pontját: a tanárvásárlást. Tanárvásárlás?! Az mégis micsoda? Nos, az osztályoknak az adott pontszámuk alapján lehetett licitálni tanárokra, akik segítették őket a teszt elvégzése közben, egyébként tilos volt más felnőttől segítséget kérni. A tanárok a legkülönfélébbek, tehát lehetett válogatni reál vagy humán tantárgyakat, idegen nyelvet, vagy akár testnevelést oktató tanárok, tanárnők között. A licit a következőképpen nézett ki:

A fordulók közben három diák egy osztályból lemehetett az iskola tornatermébe, ahol egy kivetítőn látták táblázatba foglalva a pontszámukat. Először egy tanárt sorsoltak, majd a kisorsolt tanárra licitálhattak a diákok. A megvett tanárokat el is lehetett adni, igaz csak a megvett ár 80%-áért, viszont ez egy kitűnő taktikai lehetőségnek bizonyult. Az elmúlt 3 év tapasztalata azt mutatta, hogy a győztes osztály minden esetben a tanár(ok) eladásával nyerte meg a vetélkedőt.

Én személy szerint nagyon jól éreztem magam a délelőtt folyamán és szerintem az osztálytársaim nevében is beszélhetek. Egyébként a mi osztályunk a második helyen végzett, remek teljesítménnyel.

Véleményem szerint az egész verseny izgalmas, érdekes volt, és még egy kis tudásra is szert tehetett az ember, ha egy kicsit odafigyelt, és nem terelte el a gondolatait az iszonyatos izgalom a teszt kitöltése közben.

Őszintén köszönöm a diákönkormányzatnak a remek szervezést, illetve az iskolámnak, hogy egy csodálatos pénteki napon vehettem részt az osztálytársaimmal.

A cikket készítette: Müller Péter Viktor, 7/III. osztályos tanuló Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

A Városházán többször is belekóstolhattak az újságírói lét rejtelmeibe azok a fiatalok, akiket a Győr+ Média munkatársai is segítettek. Ebben a rovatban saját cikkeiket közöljük, az írások nem a Győr+ Média által készített anyagok.