A nagykorú Fizika Nap

Győr+
2024.02.07. 13:22

A Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumában 18. alkalommal szervezték meg a már hagyománnyá vált Fizika Napot. „A csodálatos anyag” – ez lett az ide év témája, mely nagymértékben megmozgatta a diákok fantáziáját. Az ötletelések, felkészülések már hetekkel az esemény előtt megkezdődtek.

A „csodálatosan anyag” szinte a szemünk előtt kelt életre, rengeteg diák dolgozott az aula, a paravánok díszítésén. A tanulók az iskolánk környezetvédő, és zöld filozófiája mentén újrahasznosított anyagokból megépítették a győri Városháza makettjét, valamint a periódusos rendszert.

Összesen negyven stand, és kilencven diák prezentációját tekinthettük meg, és ezáltal szerezhettünk mélyebb tudást olyan érdekes témákról, mint például a pókfonál, és a hélium felhasználhatósága, vagy a tartósítószerek hatása a környezetünkre.

Sportágak különféle anyaghasználatát is megismerhettük, s szintén nagyot robbant az atombomba témájában készített előadás. Ezzel párhuzamosan tizenkét diák tartott prezentációt idegen nyelven a témához kapcsolódóan.

Az összesen száztíz diák és húsz tanár közös munkája által létrejött rendezvény idén is nagyon színvonalasra sikerült. Betekintést adott a természettudományok rejtelmeibe, bővítve a diákok érdeklődését a fizika iránt.

A cikket készítette: Schuszter Laura 10. A osztályos tanuló, Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

A Városházán többször is belekóstolhattak az újságírói lét rejtelmeibe azok a fiatalok, akiket a Győr+ Média munkatársai is segítettek. Ebben a rovatban saját cikkeiket közöljük, az írások nem a Győr+ Média által készített anyagok.