SZE: szellemi bátorság, mint 48’-ban
Az 1848-as márciusi ifjak olyan szellemi bátorsággal voltak felvértezve, mint amilyennel most, a 21. században a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói.
Az 1848-as márciusi ifjak olyan szellemi bátorsággal voltak felvértezve, mint amilyennel most, a 21. században a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói.
Az üzemanyagárak emelkedése tovább folytatódik. A benzin ára 6, a gázolajé pedig 15 forinttal nő, miközben a dízel már jóval drágább a benzinnél.
A Közel-Keleten kialakult konfliktus nemcsak a térséget érinti, hanem közvetett módon Európára és Magyarországra is hatással lehet. Az energiaellátás, az olaj- és gázpiac, valamint a geopolitikai folyamatok mind olyan tényezők, amelyek miatt a fejleményeket itthon is figyelemmel kell kísérni. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt arról kérdeztük, milyen forgatókönyvek képzelhetők el, és ezek miként érinthetik Magyarországot.
Mintegy 70 forinttal olcsóbban tankolhatunk idén februárban a magyarországi benzinkutakon, mint egy évvel korábban.
A rendőrök december 11-én fogták el az enesei elkövetőket, akik garázsfeltörésekkel és üzemanyaglopásokkal tartották rettegésben a környéket.
Mindenszentek és halottak napja közötti éjszaka nem mindenki a csendes megemlékezés idejét töltötte békében: a Bán Aladár úton ismeretlen tettesek hét parkoló autó üzemanyagtankját fúrták ki, hogy üzemanyagot lopjanak. A rongálás nyomán több járművet is jelentős kár ért, a helyszínre pedig tűzoltók és rendőrök is kivonultak.
A két már meglévő győri benzinkút mellé nemrég egy újat is nyitott a Cash Kút Kft., amelyet igazán frekventált helyen érhetnek el a közlekedők. Kiváló minőségű üzemanyaggal, verhetetlen árakkal és kocsimosási lehetőséggel is várnak mindenkit, közvetlenül az OBI és az Interspar mellett.
Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vagy a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai alapján idén, az első félévben 0,4 százalékkal több motorbenzin és 0,5 százalékkal több gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ezek az adatok is azt vetítik előre, hogy idén eddig többet autóztunk.
Az izraeli-iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a hazai és szomszédos üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a kormány elvárása júniusban is teljesült, a magyar üzemanyagárak ismét kedvezőbben alakultak a szomszédos országokhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.