A dunai vizirendészek a lakosság segítségét kérik
Vízi közlekedési baleset körülményeinek tisztázása céljából keresnek a rendőrök egy férfit.
Vízi közlekedési baleset körülményeinek tisztázása céljából keresnek a rendőrök egy férfit.
Bicske és Tatabánya között olykor lépésben is alig lehet haladni. A nagy forgalom mellett egy baleset is nehezíti, lassítja a közlekedést, a határ felőli oldalon ugyanis két kamion ütközött. A szokásosnál is nagyobb türelemre kér, int minden közlekedőt az Útinform.
Ismeretlen gépjárművezető Péren, a Szent Imre utcában hátramenetet hajtott végre, és nekiütközött egy piros Ssangyongnak.
Ismeretlen jármű okozott anyagi kárral járó balesetet Győrben, a Kodály Zoltán utcában január elején, majd a sofőr adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja.
Két közúti baleset elkövetőit keresi a Győri Rendőrkapitányság.
A rendőrség ismeretlen sofőrt keres, aki a Szeszgyár utcai bevásárlóközpont parkolójában egy szabályosan várakozó autót rongált meg, majd elhajtott a helyszínről.
Komárom közelében, a 13-as főúton, az 5-ös km-nél egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Félpályás korlátozás van érvényben, a Nagyigmánd felől érkezők több km-es torlódásra készüljenek.
Egy győri parkolóban történt károkozással kapcsolatban kéri a lakosság segítségét a rendőrség.
Összeütközött egy személyautó és egy Veszprém és Győr között közlekedő vonat Écs közelében, a 82122-es út 1-es kilométerénél.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfival szemben, akit nem érdekelt, hogy állnak az autója előtt, így is megpróbált elhajtani.