Őszi örömök Újvárosban
Kreatív elfoglaltság vagy éppen feltöltődés a kisbabánkkal - az Újvárosi Művelődési Ház várja az érdeklődőket.
Kreatív elfoglaltság vagy éppen feltöltődés a kisbabánkkal - az Újvárosi Művelődési Ház várja az érdeklődőket.
A Brassói Vándorszínház és az Ultima Sacra Regős Társulat előadására várja az Újvárosi Művelődési Ház az érdeklődőket. A zenés-verses előadást háttérvetítés és táncosok produkciója kíséri.
A 2016-2023 közötti időszakban megvalósult antidiszkriminációs, közösségi, szociális, mentálhigiénés, egészségügyi és oktatási, tehetséggondozó, ismeretterjesztő programsorozat célja a Győr-Újváros területén élő, hátrányos helyzetű lakosság életminőségének javítása, társadalmi kirekesztettségének enyhítése volt. A projekt Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, a „Győr-Újvárosi Gyerekekért” Alapítvány, az Újvárosi Művelődési Ház és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér konzorciumában, 260 millió forintos támogatással valósult meg.
Árpád-házi Szent Erzsébetre, a középkor legismertebb és legkedveltebb szentjére emlékeztek Újvárosban, a róla elnevezett templom előtt.