Erődben rejtőzködött Maduro, több amerikai katona megsérült
A venezuelai elnököt időközben már az Egyesült Államokba vitték, ahol bíróság elé állították. Az USA hajnalban támadta meg Venezuelát.
A venezuelai elnököt időközben már az Egyesült Államokba vitték, ahol bíróság elé állították. Az USA hajnalban támadta meg Venezuelát.
Repülőgépek áthaladása, robbanások zaja és legalább egy füstoszlop volt látható és hallható szombatra virradóra a venezuelai fővárosban.
Az Egyesült Államok lefoglalta a Skipper nevű VLCC nyersolajszállító szupertankert Venezuela partjainál - jelentette be Donald Trump amerikai elnök. Hogy mi lesz az olajjal? "Gondolom, megtartjuk" - replikázott Trump.
"Így alakul két ország kapcsolata, még akkor is, ha az egyik óriási, a másik meg sokkal kisebb, ha két komoly vezető vezeti őket, két erős vezető, akik ráadásul egymást tisztelik, egymást becsülik és egymással barátságban vannak" - vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter az Igazság Órája című műsorban a washingtoni csúcstalálkozóról.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval - közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Ha valaha volt aranykora az amerikai-magyar kapcsolatoknak, akkor az most van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió „Jó reggelt, Magyarország!" című műsorában, pénteken.
Dr. Balogh Máté Gergely senior kutató tart előadást az MCC Migrációkutató Intézetétől, november 3-án az MCC Győri Képzési Központban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
Fantasztikus hír, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök újra beszéltek egymással, és még fantasztikusabb, hogy hamarosan személyesen is találkoznak - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookon
Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – ezt az amerikai elnök jelentette be csütörtökön, miután telefonon egyeztetett az orosz államfővel.