Végleg elnémult a Skype
A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.
A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
A NASA műszaki rendellenesség miatt péntekre halasztotta az Artemis I misszió óriás holdrakétájának kilövését a floridai Cape Canaveral Kennedy Űrközpontból.
Átalakítja az okostelefonok iparát és piacát az, hogy egyre hosszabb lesz a készülékek élettartama - állapítja meg elemzésében a Deloitte Global.
Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.
Autónk kerekei „összekötik” az utat és járművünket. A gumik az úthoz, a keréktárcsák a futóműhöz csatlakoznak. A gumik mellett a kerékabroncsok állapota, kialakítása és mérete határozza meg azt, hogy milyen az autózás élménye, biztonsági foka, és egy szép felni látványa sem utolsó.
A fiatalok több mint 90 százaléka internetezik, 75 év fölött azonban 6 százalékra csökken ez az arány - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott új tanulmányból.
A jelenleg forgalomban lévő EURO 5 és a szigorúbb kipufogógáz-előírást teljesítő dízel gépjárművek mindegyikében nélkülözhetetlen a kipufogógázutánkezelés. Magát a kipufogógázt szűrni kell, hogy a gépkocsik teljesíteni tudják a normát, tisztább üzeműek legyenek. De mi történik a megkötött káros anyagokkal, meddig tart a szűrők élete?
Nem csupán a biztonságos internet napján igénylik az odafigyelést az idősebbek. A nagyszülők, dédszülők körében nagyjából 820 ezren interneteznek már viszonylag rendszeresen, azaz legalább hetente belépnek a digitális világba, azonban kevésbé vannak tisztában a virtuális tér kockázataival, mint a fiatalabb, rutinosabb felhasználók – hívja fel a figyelmet a biztonságos internet napján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Hétfőtől válik elérhetővé az ingyenesen letölthető digitális jólét szoftver alapcsomag, amellyel a kormány az egyre kevésbé nélkülözhető digitális hozzáférés lehetőségét teremti meg a magyar embereknek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.