A Szent Anna bővítését szeretnék
Óriási az igény a jelenleg 462 fős Szent Anna Otthon bővítésére, hangsúlyozta Gaál Barnabás, a Szent Anna Otthonfenntartó Alapítvány elnöke Kérdés-kör című műsorunkban.
Óriási az igény a jelenleg 462 fős Szent Anna Otthon bővítésére, hangsúlyozta Gaál Barnabás, a Szent Anna Otthonfenntartó Alapítvány elnöke Kérdés-kör című műsorunkban.
A napokban Marcalvárosban tartott lakossági fórumon, a Kiserdő jövőjét illetően Pintér Bence a Győr+ Médiának adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: úgy véli, nem tragédia ha nem valósul meg a Szent Anna Otthon bővítése. Közben hatalmas az érdeklődés az idősek és családtagjaik részéről, hogy a szépkorúak magukat, illetve, hogy rokonaik szeretteiket biztonságban tudhassák. Ehhez azonban mindenképpen fejlesztésre van szükség. Szerdán dr. Laczkovits-Takács Tímea és Diligens Tibor tartottak tájékoztatót a férőhelyszám bővítésével kapcsolatban, mely egyértelműen szakpolitikai téma.
Míg korábban választási kampányában is a Kiserdő teljes zöldterületté nyilvánítása mellett érvelt Pintér Bence, pénteken mégis lakossági fórumra hívta a győrieket a marcalvárosi helyszín jövőjét illetően. Két kérdésre adhattak választ a megjelentek, hogy szeretnék-e ha a Kiserdő teljes egészében zöldterületté váljon, illetve, hogy kialakítsanak-e egy rekortán futópályát a területen.
Kedves összejövetel helyszíne volt néhány napja a győrújbaráti Szent Anna Otthon, ahol Vincze Jenőné 100. születésnapját ünnepelték.