Lázár János: több milliárdos fejlesztések valósulnak meg Sopronban
Több milliárd forintos fejlesztéseket jelentett be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden sajtótájékoztatón Sopronban.
Több milliárd forintos fejlesztéseket jelentett be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden sajtótájékoztatón Sopronban.
A sofőr későn vette észre, hogy az úttesten fekszik valaki. A rendőrség vizsgálatot indított.
Sopron a Magyarország Európai Unió Tanácsának soros elnökségéhez kapcsolódó 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban országjáró kulturális programsorozat második helyszíne. A kultúrstratégiai intézmények kiemelt programjai augusztus 17. és 21. között az idén 35. alkalommal megrendezett Páneurópai Piknik rendezvényhez kapcsolódva valósulnak meg.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában 10,3 milliárd forintból valósult meg, és az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Tűz volt egy kereskedelmi egység helyiségében Sopronban, az Árpád utcában. Ruházati cikkek kaptak lángra.
A 84-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
A hírek szerint már vasárnaptól várják a miniszterek érkezését a soproni kihelyezett kormányülésre.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A 17 éves lány megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.