Szentté avatta a pápa „Isten influenszerét”
Szentté avatta a pápa vasárnap azt a 2006-ban leukémiában elhunyt tinédzsert, aki internetes tevékenysége miatt az Isten influenszere becenevet kapta, és aki így az első Y generációs a szentek sorában.
Szentté avatta a pápa vasárnap azt a 2006-ban leukémiában elhunyt tinédzsert, aki internetes tevékenysége miatt az Isten influenszere becenevet kapta, és aki így az első Y generációs a szentek sorában.
Róma még mindig az örök város, turisztikai szempontból is. Párizst pedig látni kell – ahogy a szállóige mondja, de azért rögvest meghalni sem érdemes. Hiszen ott van Isztambul, ami egyre kedveltebb célállomás az utazók körében, Barcelonát, Katalónia fővárosát, Gaudi csodáit pedig vétek lenne kihagyni.
Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Megkezdődött a Vatikánban a pápaválasztó konklávé, a 133 bíboros kettesével vonult be szerdán a Sixtus-kápolnába.
Egy nappal a temetés után több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál, a Santa Maria Maggiore-bazilikában.
A klinikai kórkép összetettsége miatt a kórházi kezelés folytatása mellett még további napokra van szükség ahhoz, hogy Ferenc pápa állapotával kapcsolatban prognózist lehessen készíteni - közölte a Szentszék csütörtök este a Gemelli-klinika orvoscsapatának véleménye alapján.
Karácsony idején naponta több mint százezren mozogtak a Szent Péter téren és környékén Lamberto Giannini római prefektus adatai szerint, aki biztonsági kihívásnak nevezte a szenteste megkezdődött jubileumi szentévet. A szuvenírárusok idegenforgalmi kihívásról beszéltek az MTI tudósítójának.
A 15. helyen kiemelt Borna Coric szetthátrányból fordítva legyőzte a hétfőn bombameglepetésre Carlos Alcarazt kiejtő Marozsán Fábiánt a római salakpályás tenisztorna keddi nyolcaddöntőjében.
Ferenc pápa vezette a szombat esti vigíliát a Szent Péter-bazilikában, bírálva "a háború jeges leheletét" és más igazságtalanságokat.