A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play bizottsága pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play bizottsága pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére.
Több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a Puskás Szoborparkban.
Az a szép a sportban, hogy aki az adott pillanatban él a lehetőséggel, az megdicsőül - ezt mondta Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Győr+ Médiának pár perccel azután, hogy Muhari Eszter vívásban megszerezte az első magyar érmet Párizsban.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a magyar csapat túlszárnyalhatja a tokiói eredményeket a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokon.
Több területen is hasznosnak tartaná a győri Széchenyi István Egyetemmel való szoros együttműködést Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki az intézményben tett látogatást. A sportvezető elismerően nyilatkozott a győri universitas fejlődéséről.
Hetvenöt igen, öt nem szavazat és három tartózkodás mellett egyetlen jelöltként Wladár Sándor olimpiai bajnokot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén. A voksolásra azért volt szükség, mert az eddigi alelnök, Schmidt Gábor a helyettes államtitkári kinevezését követően lemondott posztjáról.
Bartha Csaba sportigazgatóként tért vissza a Magyar Olimpiai Bizottsághoz (MOB).
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagjainak és vezetőinek többsége leváltaná Kulcsár Krisztián elnököt - írta a Magyar Nemzet online felülete, a magyarnemzet.hu. A portál úgy fogalmazott, hogy eszkalálódni látszik a Kulcsár Krisztiánnal szembeni elégedetlenség.