Vöröskereszt: ez a nap köszöneté
A Covid-19 veszélyhelyzet korlátozásainak oldásával, az idei évben is szűkebb körben szervezték meg a kitüntetések átadását.
A Covid-19 veszélyhelyzet korlátozásainak oldásával, az idei évben is szűkebb körben szervezték meg a kitüntetések átadását.
Összehangoltan szeretne fellépni a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron megyei és a Szlovák Vöröskereszt dunaszerdahelyi szervezete közös katasztrófavédelmi feladatokban.
Ezen a napon született a mozgalmat megalapító Jean Henry Dunant. A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete – ahogy az országban a többi is – idén szűk körben ünnepel, de teljes erőbedobással dolgozik.
A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete és a Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Szervezete hatékony, gyakorlatban is megvalósuló összefogása elérhető közelségbe került, egy közös projektnek köszönhetően.
Az Audi Hungaria a régió legnagyobb munkaadójaként meghatározó szerepet tölt be a társadalomban és segít a krízishelyzetben is. Ennek jegyében a vállalat, egy győri gyártású Audi Q3-as autót bocsájt a Vöröskereszt rendelkezésére, hogy a szervezet, még hatékonyabban tudja ellátni feladatait a régióban.
Hazánk legnagyobb humanitárius szervezetének ifjúsági tagozata idén februárban ünnepli fennállásnak századik évfordulóját. A közel 24.000 tagot számláló ifjúsági mozgalom az elmúlt évtizedekben számos sikeres programot valósított meg, melyekkel többek között a humanitárius értékekre és az egészséges életmód fontosságára hívták fel a fiatalok figyelmét.
A kétnapos akció keretein belül, december 11-én és 12-én, több mint 30 tonna adomány gyűlt össze, amelyet több, mint 4 ezer csomagot állítottak össze, ebből jutott családoknak és egyedülálló személyeknek is.
November 27-e a Véradók Napja Magyarországon. Az idei évben rendhagyó módon, online adja át a sokszoros véradóknak járó kitüntetéseket az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt az elejétől fogva bekapcsolódott a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Mentőszolgálat nagyszabású programjába, amelynek keretében a humanitárius szervezet önkéntesei az elmúlt napokban összesen hat helyszínen végeztek lakossági koronavírus szűrést.
Fiatalok számára indított véradókampányt a Magyar Vöröskereszt - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati adásában.