A jövő nemzetközi szakembereit képzik
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi szintű kutatási eredményei erősítik a jövő szakembereinek képzését. Az intézmény mára a nemzetközi felsőoktatás fontos szereplőjévé vált.
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi szintű kutatási eredményei erősítik a jövő szakembereinek képzését. Az intézmény mára a nemzetközi felsőoktatás fontos szereplőjévé vált.
Harmadik alkalommal tartotta meg képzésfejlesztési konferenciáját a győri Széchenyi István Egyetem, hogy bemutassa az elmúlt időszak újításait, és beszámoljon oktatóinak és partnereinek a jövőben várható irányokról. A január végi eseményen az egyetemi ökoszisztéma előnyei mellett szó esett kompetenciamérésekről, projektalapú modulokról és a hallgatók szocializációját ösztönző kezdeményezésekről is.
A Spinoff Klub a győri Széchenyi István Egyetem nagy sikerű közösségépítő, innovációgazdasági programsorozata, amelyen meghívott előadók panelbeszélgetés keretében tárgyalják meg a legfrissebb technológiai trendek üzleti vonatkozásait. A mostani félévtől a brand újabb rendezvénnyel bővül: a Spinoff Extra során sikeres topmenedzserekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők – elsőként, március 20-án, szerdán dr. Szászi István, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója lesz a vendég.