Kiemelkedő év a Mórában
Mozgalmasra és sűrűre kerekedett a 2025-ös év a Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskolában.
Mozgalmasra és sűrűre kerekedett a 2025-ös év a Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskolában.
Már több mint egy hónapja elérhetők a 2024 tavaszán írt kompetenciamérések eredményei. Ezek célja, hogy objektív képet adjanak a tanulók alapvető képességeiről és készségeiről, különösen a szövegértés és a matematika területén, így segítve az oktatás fejlesztését.
Kitűnő eredményeket ért el és országos összevetésben is előkelő helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola a 6. és 8. évfolyamos tanulók kompetenciamérésében. Az Akkreditált Tehetségpontként és örökös ökoiskolaként is működő intézmény az oktatáson túl is számos lehetőséget biztosít tanulóinak, a nevelés színvonalához pedig az egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának tanító és gyógypedagógus hallgatói is hozzájárulnak.
A győri Széchenyi István Egyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskolában elvégzett kompetenciamérés eredményéből kiderül, hogy az ott tanuló diákok a vizsgált tantárgyakban a velük egy kategóriába tartozó technikumok átlaga felett teljesítenek. Az intézmény kiemelkedő szerepet játszik a felkészült egészségügyi és szociális szakemberek képzésében, az egyetem partnersége pedig egyedülálló lehetőséget kínál a továbbtanulni szándékozó fiatalok számára.
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai - közölte a Belügyminisztérium.