Hiába a bankok tiltakozása – Emelkedik a készpénzfelvétel összege
Megszületett a döntés, amitől a bankok tartottak: a Magyar Közlönyben kihirdették a törvénymódosítást, amely februártól jelentősen megnöveli az ingyenes készpénzfelvét határát.
Megszületett a döntés, amitől a bankok tartottak: a Magyar Közlönyben kihirdették a törvénymódosítást, amely februártól jelentősen megnöveli az ingyenes készpénzfelvét határát.
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes ATM készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak.
Hosszú évek óta napirenden van a kérdés, most azonban úgy tűnik, végre pont kerülhet a viták végére. Megszületett ugyanis a döntés, amely szerint a jelenlegi 150 ezer forintos határ helyett hamarosan magasabb összeget vehetnek majd fel a lakossági ügyfelek díjmentesen a bankautomatákból.
Közel háromszázötvennel, jóval 5 300 fölé nőtt egyetlen év alatt a Magyarországon üzemelő bankjegykiadó automaták (ATM-ek) száma, miután a bankokat több jogszabály is a hálózatuk bővítésére kötelezi. A kormányzati terv nyomán – amely szerint minden hazai településen működnie kell legalább egy készüléknek – néhány éven belül közel hatezer ATM működhet országszerte.
Nemcsak ATM lesz minden településen, hanem a készpénzkiadás szabályait is kedvezőbbé teszik a lakosság számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
A kormány azon dolgozik, hogy minden magyar településen legyen legalább egy bankautomata. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter folyamatosan egyeztet és tárgyal a bankszövetséggel az ATM-hálózat országos kiépítéséről.