A nagy melegben gyakoribbak a mezőgazdasági tüzek
Kedden három helyszínen is mezőgazdasági tüzek adtak munkát Győr-Moson-Sopron megye tűzoltóinak.
Kedden három helyszínen is mezőgazdasági tüzek adtak munkát Győr-Moson-Sopron megye tűzoltóinak.
Baleset és tűz is akadályozza a forgalmat, lezárták az autópályát.
A következő napokban a főváros Duna menti területein, Győr-Moson-Sopron megyében Csorna térségében, néhány Veszprém és Vas megyei településen, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén irtják a szúnyogokat.
Múlt héten quaddal, most búvárfelszerelésekkel bővült a Szigetköz Járási Mentőszervezet eszközparkja.
Ma már a hazai háztartások nagyobb részében van szén-monoxid-érzékelő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg. Ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, a mostaninál sokkal több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a 2022. évben is kiemelt figyelmet fordít a megyénkben élők élet- és vagyonbiztonságára. A közelmúltban Igazgatóságunkhoz több panasz és közérdekű bejelentés is érkezett a kéményseprőipari szolgáltatók (nem katasztrófavédelem által végzett) etikátlan tevékenységével kapcsolatban. Sok szolgáltató jelentősen a piaci árképzés felett, kétes jogkövetkezményeket kilátásba helyezve bírja rá a vállalkozásokat a kéményseprés elvégeztetésére, ezért szükségesnek tartjuk a lakosság tájékoztatását a vonatkozó szabályokról.
Az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte.
Már több mint két évtizede fennálló hagyomány, hogy július első vasárnapján a rendvédelmi szervek, önkéntes egyesületek összetartozásuk megerősítésének jelképeként együtt zarándokolnak a Horvátzsidány határában található Peruska Mária Kápolna és Emlékhelyhez.
Az idei Szent László-díjasok között szerepel Csepi László ezredes, polgári védelmi felügyelő is, aki hosszú évtizedek óta kimagasló színvonalon látja el feladatát. Három lány boldog édesapja, nem szereti, ha nincs feladata, és soha nem hiányzott neki a jogosítvány. Fogalom lett a városban, mert egy biztos: a „CsepiLacira” lehet számítani!