Tűzoltói beavatkozások az erős szél miatt
Összesen öt helyszínre riasztották a Győr-Moson-Sopron vármegyei hivatásos tűzoltókat a hétfő délutáni erős szél miatt lehasadt faágak, kidőlt fák eltávolítására.
Összesen öt helyszínre riasztották a Győr-Moson-Sopron vármegyei hivatásos tűzoltókat a hétfő délutáni erős szél miatt lehasadt faágak, kidőlt fák eltávolítására.
Két személykocsi rohant egymásba Halászi és Mosonmagyaróvár között, a Halászi úton.
2024 első negyedévében összesen 71 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat Győr-Moson-Sopron vármegyében. Ezekben a tüzekben szerencsére senki sem vesztette életét, heten viszont megsérültek.
Az 1-es főút belterületi szakaszán volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
Árokba hajtott és tetejére borult egy személyautó a 85-ös főút 59-es és 60-as kilométere között, Fertőszentmiklós közelében.
Tata térségében, Budapest felé nagy a torlódás.
Több egységgel vonultak ki a tűzoltók Bőny-Rétalapra, ahol egy tehéntelep nyitott tározója izzott be.
Három személyautó karambolozott Nyúl településen, a Kossuth Lajos utcában, azaz a 82-es főút 63-as és 64-es kilométerszelvénye között.
Egy személyató hajtott bele egy parkoló kocsiba Lébényben, a Dózsa György utcában.