Győri Értéktár – Örökségünk a jövőért
„A Győri Értéktár – Örökségünk a jövőért” című könyvet pénteken délután teltház előtt mutatták be a Győri Könyvszalonon, a Nemzeti Színházban, a Pódium színpadon.
„A Győri Értéktár – Örökségünk a jövőért” című könyvet pénteken délután teltház előtt mutatták be a Győri Könyvszalonon, a Nemzeti Színházban, a Pódium színpadon.
A Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum adott otthont a Győri Értéktár Vándorkiállítás ünnepélyes megnyitójának és az oklevélátadásnak. A rendezvényen részt vett Szeles Szabolcs, a Győri Értéktár Bizottság elnöke, aki méltatta a város és az intézmény értékteremtő munkáját.
Öt elemmel bővült a Győri Értéktár, melynek kiállítása az egyetem jogi karán látható. Mostantól a Városháza épülete, a győri jogászképzés, a Keksz- és Ostyagyár szellemi és tárgyi hagyatéka, Kossuth Lajos Technikum és Kollégium szerepe a szakképzésben, valamint Kulcsár Béla helyismereti gyűjteménye hivatalosan is városunk értékét képezi.
Kihelyezett bizottsági ülést tartott a Győr Értéktár Bizottság a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Deák termében. A helyszín apropója az volt, hogy a Jogtudományi Kar "működtet" egy Értéktár Műhelyt, amely korábban, és ezen ülés alkalmából is készített felterjesztéseket.
Három évvel ezelőtt alakult, azóta pedig egyre nagyobb figyelem övezi a Győri Értéktárat, mely azokat a kincseket gyűjti össze, amire méltán lehetnek büszkék a győriek. Szépen gyarapodik a javasolt, majd a bizottság által felvett értékek lajstroma, ezúttal ismét két szervezet képviselője vehette át a felvételt hitelesítő oklevelet. Különlegesség, hogy ezidáig sportos témában nem érkezett kérelem, most pedig rögtön kettő városi ékkő is gazdagítja az értéktárat, mégpedig a jégsport és a röplabda vonatkozásában.
A Rákóczi Ferenc utca 32. alatti lakóházon két tábla, szerte a városban pedig több aknafedél és víznyelő emlékezteti a járókelőt a Stádel Gépgyárra. A Stádelek generációkon keresztül munkájukkal, ipari találmányaikkal, gyártmányaikkal gazdagították Győr hírnevét, ipartörténetét, közéletét. Hála néhány elszánt kutatónak, egy lelkes ügyvédnek és három egyetemistának, az egykori gyár szellemi öröksége ma már a Győri Értéktár része.
A Győri Értéktár három értékét tárja a látogatók elé a Kiskút ligeti állatparkban. A napokban egy InfoPonttal gazdagodott az intézmény, keddtől pedig a látogatók megismerkedhetnek a város értékeivel is a főbejáratnál egy szépen kialakított táblán.
Újabb helyszínen, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér központi épületében mutatkozik be a Győri Értéktár – kiállítás. A megnyitón egyben azt is bejelentették, hogy hét új elemmel gazdagodott az értékek lajstroma.
A bizottság tagjai a Győri Értéktár szlogenjére vonatkozó ötletbörze pályázatot is sikeresen elbírálták.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban folytatja városjáró körútját a Győri Értéktár Vándorkiállítás. A tárlat anyagát a már felvett értékek adják, melyeket látványos paravánokon ismerhetnek meg jobban az érdeklődők.