Hármas karambol Pannonhalmánál
Pannonhalma térségében, az elágazás után, a Ravazd felé vezető szakaszon forgalmi akadály alakult ki.
Pannonhalma térségében, az elágazás után, a Ravazd felé vezető szakaszon forgalmi akadály alakult ki.
A „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja” projekt építési munkáinak műszaki készültsége elérte a 90 %-ot, amely az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös beruházása.
A soproni rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 24 éves fiatalemberrel szemben, aki – előzetes italozást követően – a városban garázdálkodott, ablaküvegeket tört be, illetve egy gépkocsit is megrongált
Teljes terjedelmében ég a mintegy százötven négyzetméter alapterületű épület.
A Bécs felől Budapestre tartó Lehár EuroCity elgázolt egy embert Öttevény és Győr állomások között.
Két személyautó ütközött össze az M1-es autópálya 172-es kilométerénél, Hegyeshalom közelében.
Nem sokkal délután négy óra után egy vágányon újraindult a nemzetközi vonatforgalom Hegyeshalom és Miklóshalma között, ahol korábban embert gázolt el a vonat.
Győr közelében van szükség tűzoltói beavatkozásra.
A beruházásnak köszönhetően a térség kilenc településének szennyvízproblémája oldódik meg - számolt be róla hivatalos Facebook oldalán Nagy István agrárminiszter.
A rendőrök több anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyében.