Győr is kék fénybe borul
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy november 20-án – a Gyermekjogok Világnapján – kék fénybe boruljon az ország.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy november 20-án – a Gyermekjogok Világnapján – kék fénybe boruljon az ország.
Tedd le a terhed! néven új program indul, amelynek keretében a 112-es segélyhívó számon állami gondoskodásban lévő gyermekekkel kapcsolatos bántalmazást, abúzust lehet bejelenteni - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.
Tudatmódósító anyagot tartalmazó cigarettát füstölve, attól elbódulva vigyázott volna négy gyermekére a játszótéren az a férfi, aki végül legkisebb gyermekét babakocsijából ki is borította. A Győri Járási Ügyészség vádat emelt a felelőtlen apával szemben.
Szakmai konzultációs napot tartottak a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai.
Rekordszámú, több mint 470 millió gyermek – azaz a világon élő gyermekek csaknem 19 százaléka - él válságövezetben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) legfrissebb, pénteken közzétett jelentése szerint, amelyben hozzáteszik, hogy további 47 millióan kényszerültek elmenekülni otthonaikból.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat a kifogástalan életvitel ellenőrzés során titkos információgyűjtést nem folytat és nem tesz fel szexuális szokásokra vonatkozó kérdéseket. Azt azonban szeretnénk hangsúlyozni, hogy az NVSZ elkötelezett abban, hogy az alaptalan vádakkal szemben megvédje a gyermekvédelemben dolgozókat.
Új műsorral indul a hét a Győr+ Televízióban, Mihályi Orsolya műsorvezető-szerkesztő vezetésével, Vészkijárat címmel.
A kormány 7,8 milliárd forinttal támogatja a szociális és gyermekvédelmi intézményeket fenntartó egyházi és civil szervezeteket a megemelkedett rezsiköltségek kompenzálására - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Ózdon.
A Felelős vagy Érte! program előadás-sorozata a a legégetőbb mai problémákra reagáló tematikával jelentkezik.
Soron kívüli hatósági vizsgálat zajlik márciusban és áprilisban minden gyermekotthonban a bántalmazási esetek belső kivizsgálására fókuszálva - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.