Fórum a békéről és a falvak jövőjéről
Écsen tartott fórumot dr. Fekete Dávid és Gyopáros Alpár, ahol a békepárti aláírásgyűjtés és a magyar falvak jövője került középpontba.
Écsen tartott fórumot dr. Fekete Dávid és Gyopáros Alpár, ahol a békepárti aláírásgyűjtés és a magyar falvak jövője került középpontba.
Csütörtöktől bővül a falusi kocsmák támogatását célzó pályázat kedvezményezetti köre - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán.
Újabb kormánydöntések segítik a magyar falvak fejlesztését, melyek természetesen vármegyénk településeit is érintik. Mint kiderült, négy elemmel bővül a program, ezek közül kettő - a kisboltok támogatása és a templomfelújítási program - újraindul, a másik kettő - a kistelepülési kocsmák támogatása és az ATM-ek telepítésére vonatkozó program - pedig teljesen új. A téma kapcsán dr. Fekete Dávid Tápszentmiklósra látogatott, találkozott Kovács József polgármesterrel, valamint egy helyi vállalkozóval, aki a napokban közzétett felhívásra már be is adta pályázatát.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) üdvözli Gyopáros Alpár „Az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről" szóló törvényjavaslatát.
A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban a kormány kistelepüléseket támogató programjairól számolt be.
Idén is folytatódik a Magyar Falu Program, mert a nemzeti kormány számára a vidék érték, a vidéki emberek pedig partnerek - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.