Látványos fizika nap a Baksa Gimnáziumban
A Baksa Gimnázium idén jubileumi, 20. alkalommal rendezte meg nagyszabású Fizika Napját, amelynek központi témája a Föld bolygó volt.
A Baksa Gimnázium idén jubileumi, 20. alkalommal rendezte meg nagyszabású Fizika Napját, amelynek központi témája a Föld bolygó volt.
A Hunor Roadshow keretében kedden Győrbe érkezett Kapu Tibor, a második magyar űrhajós, valamint Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajós. Látogatásuk célja az volt, hogy kérdésekre válaszoljanak, inspirációt adjanak, és közelebb hozzák a jövő lehetőségeit a fiatalok és a gyerekek számára. Nem véletlenül szerepelt Győr az úti céljaik között: a győriek aktívan hozzájárultak és jelen voltak az űrbéli küldetésben is.
A Hunor Roadshow keretein belül Győrbe is megérkeztek a magyar űrhajósok. A mai délelőttön a Győr Városi Egyetemi Csarnok megtelt csillogó szemű diákokkal és felnőttekkel, akik izgatott várakozással foglalták el helyüket a színpad előtt. Nem volt nagy felhajtás, csak két ember a közönség előtt, akik jelenlétét már akkor lehetett érezni, amikor még őket nem is láttuk a pódiumon.
A Széchenyi István Egyetemen és a Mobilisben találkozhatnak ma a győriek a második magyar kutatóűrhajóssal, aki Farkas Bertalan után elmondhatja magáról, hogy a világűrben járt.
Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.