Gyirmót FC Győr: indul a bajnokság
A tavaszi szezon rajtja előtt sajtótájékoztatót tartott a Gyirmót FC Győr, ahol a klub vezetői és a szakmai stáb képviselői értékelték az elmúlt időszakot, valamint ismertették a csapat előtt álló célokat.
A tavaszi szezon rajtja előtt sajtótájékoztatót tartott a Gyirmót FC Győr, ahol a klub vezetői és a szakmai stáb képviselői értékelték az elmúlt időszakot, valamint ismertették a csapat előtt álló célokat.
Kilvinger Bálint és az ETO University Handball Team közötti együttműködés a nyáron véget ér, mivel a vezetőedző szerződése három év után lejár. A felek úgy döntöttek, hogy ezt a kontraktust nem hosszabbítják meg és a jövőben új kihívások elé néznek. A következő szezontól Kárpáti Krisztián irányítja majd az ETO University csapatát.
Látványos mérkőzésekkel rajtolt el csütörtök este a 2026-os PDC-dartsvilágbajnokság Londonban, ahol már az első napon színpadra lépett több korábbi világbajnok is. Michael Smith és a mindössze 18 éves címvédő, Luke Littler egyaránt magabiztos győzelemmel kezdte meg a tornát.
Németh Eszter 2024-ben az Év női gyorsasági autóversenyzőjének választották Magyarországon, hiszen szép sikereket ér el már akkor is, mindössze 18 évesen.
A győri Olimpiai Sportpark ad otthont az ifjúsági Európa-kupa sorozat magyarországi eseményének, amelyen több, mint harminc ország csaknem ötszáz judósát várják a tatamira.
A pickleball egy olyan sport, amely a tenisz, a tollaslabda és a pingpong elemeit ötvözi, így egészen új élményt és mozgásformát kínál a kipróbálóknak.
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
A csereként beállt Benbouali góljával az ETO megverte itthon a Nyíregyházát. A fegyelmezetten védekező vendégek a hajrában kihagytak egy ziccert, és hamar jött a büntetés.
A III. WHB Győr Rally ma már kihagyhatatlan állomása a hazai bajnokságnak, szeptember közepén a sportág legjobbjai érkeznek majd városunkba. Az előkészületekről Czézinger Kristófot és Kolossváry Tamást kérdeztük a Győr+ Rádióban.
Jól szerepelnek a magyarok a Győr–Győrzámolyban zajló jet-ski Európa-bajnokságon és a junior világbajnokságon.