Huszonöt évesen visszavonul Ariarne Titmus négyszeres olimpiai bajnok úszó
Befejezi versenyzői pályafutását Ariarne Titmus, az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok úszónője.
Befejezi versenyzői pályafutását Ariarne Titmus, az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok úszónője.
Dr. Varga István többszörös jiu jitsu bajnok látogatott el újra a Magunk Közt műsorába és legfrissebb eredményeiről is beszámolt. Ezúttal márciusban Londonban nyert az 51 éves élsportoló 94.3 kg-ban, abszolút kategóriában pedig második lett.
Különleges eseményre került sor vasárnap az ETO labdarúgóklubjának székházában. Az 1963-ban, 1983-ban és 2013-ban bajnoki címet szerzett focistákat köszöntötték az egyesület vezetői. Keglovich László, Tóth László és Szániel János is tevékeny részese volt az 1963-as diadalnak. A negyven és a tíz évvel ezelőtt elért sikerek hőseihez hasonlóan ők is meghatódva emlékeztek vissza a régi szép időkre.
Napra pontosan kilenc esztendővel ezelőtt szerezte meg fennállása negyedik élvonalbeli bajnoki címét a Győri ETO FC labdarúgócsapata. A ma már ETO FC Győr néven szereplő gárda a 2012-13-as idényben 30 év után diadalmaskodott az NB I-ben. Az aranyérmet a Ferencváros legyőzésével (1-0) biztosította be az együttes. A mindent eldöntő találatot Völgyi Dániel jegyezte tizenegyesből.
Az éllovas Ferencváros 2-1-re legyőzte ősi riválisát, a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnapi játéknapján, így a hátralévő meccsek eredményétől függetlenül megvédte a címét.
Immáron négy évtized eltelt azóta, hogy a Rába ETO futballcsapatának játékosai Győr hőseivé váltak. A gárda látványos és közönségszórakoztató játékkal, az ikonikussá vált mesteredző, a „Mágus” becenevet kiérdemlő Verebes József irányításával bajnoki címet nyert az élvonal 1981–82-es idényében. A jubileum kapcsán lapunk cikksorozatot készít, amelyben a legendás csapat tagjai szólalnak meg.