Nagy siker az Okoskedvezmény: 850 ezer jegyvásárlás egy hónap alatt
Az új MÁVPlusz Okoskedvezmény már az első hónapban több mint 850 ezer jegyvásárlást hozott, az utasok összesen több mint 140 millió forintot spóroltak.
Az új MÁVPlusz Okoskedvezmény már az első hónapban több mint 850 ezer jegyvásárlást hozott, az utasok összesen több mint 140 millió forintot spóroltak.
A vidéki településeken ismét megindul a sárga fedeles szelektív hulladékgyűjtő kukák osztása a 48. héten.
A Széchenyi István Egyetem volt hallgatói által alapított, az intézmény résztulajdonában lévő EV.analytica nyerte meg a startup-világbajnokság budapesti fordulóját. Az eredmény a világpiac kapuját nyitja meg előttük, hiszen ezzel egyenes ágon jutottak be a San Franciscó-i világdöntőbe, ahol a tét egy egymillió dolláros befektetés és a nemzetközi reflektorfény.
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
A NAV-Mobilban egyszerűen nyomon követhetők az egyszerűsített foglalkoztatás adatai. Az adóhivatal legújabb fejlesztése segít a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az indulás óta napi csaknem ötszáz időpontot foglaltak a betegek az Egészségablak mobilalkalmazással a járóbeteg-szakrendelőkben; a július elején elindult és fokozatosan bővülő lehetőséggel országosan egyre több szakrendelésre tudnak a betegek digitálisan időpontot foglalni - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Tette fel a kérdést közösségi oldalán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, miután futótűzként elterjedt egy puzzle-szerű, elsőre nagyon is csalogató portrékészítő alkalmazás.