Büdzsé 2026: családok, rezsi, nyugdíj, gazdaság
A 2026-os magyar költségvetés kiemelten támogatja a családokat és a nyugdíjasokat, valamint jelentős béremeléseket is tartalmaz azért, hogy jövőre több maradjon a magyar embereknél.
A 2026-os magyar költségvetés kiemelten támogatja a családokat és a nyugdíjasokat, valamint jelentős béremeléseket is tartalmaz azért, hogy jövőre több maradjon a magyar embereknél.
Januárban 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, most pedig itt az újabb juttatás, hiszen február 12-én megérkezett a 13. havi nyugdíj azoknak a szépkorúaknak, akik bankszámlára kapják, de a napokban azok is átvehetik, akiknek a postás kézbesíti. A 13. havi nyugdíj kifizetése 536 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. Győr-Moson-Sopron vármegyében mintegy 120 ezren részesülnek nyugdíjban. A részletekről dr. Fekete Dávidot, a Fidesz–KDNP győri frakcióvezetőjét kérdeztük.
Varga Mihály pénzügyminiszter újabb nyugdíjemelést jelentett be 2025 februárjára. Azt is megerősítette, hogy a következő év elején szintén számítani lehet a 13. havi nyugdíjra is.
A nyugdíjasok átlagosan 460 ezer forintot kaptak februárban – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban. A tárcafelelős kiemelte azt is, hogy az országos költségvetés a jelenlegi nehéz, és veszélyes időkben is biztosítja a 13. havi nyugdíj kifizetéséhez a szükséges alapot. Ez az összeg több mint 1000 milliárd forintot jelent.