Vihar – MÁV-csoport: megkezdődik a felsővezeték helyreállítása az észak-balatoni vonalon is

Győr+ Fotó: MÁV
2025.07.09. 17:38

A viharok után megkezdődik a vasúti felsővezeték helyreállítása az észak-balatoni vasútvonal Balatonfüred-Balatonkenese szakaszán is; folyamatosan dolgoznak még a Püspökladány-Biharkeresztes és a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon - közölte a MÁV-csoport szerdán.

Váczi Viktor szóvivő a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban kiemelte, a hétfői viharban az észak-balatoni vasútvonalon a felsővezeték-hálózaton jelentős károk keletkeztek.

Az orkán erejű szél és a pusztító zivatar fákat döntött a vasúti pályára, a felsővezetéket több száz méter hosszan leszakította, valamint tartó oszlopokat tört ketté vagy éppen döntött ki. Balatonfüred és Alsóörs, valamint Balatonkenese és Balatonfűzfő között keletkeztek jelentősebb károk – ismertette.

Utalt arra, hogy a kárelhárítás már hétfőn megkezdődött, de a vonatforgalom csak szerda hajnalban indulhatott újra, egyelőre dízelmozdonyokkal. Ennek érdekében a vasúti pályán lévő fákat feldarabolták, eltávolították, valamint a sérült felsővezeték elemeket is eltávolították vagy félrehúzták, rögzítették.

A Kék-Hullám InterCity utasai már átszállás nélkül utazhatnak, a Katica InterRégiók és a Vízipók Sebesvonatok utasainak Balatonfüred és Csajág között még pótlóbuszra kell átszállniuk – jelezte a társaság szóvivője.

Az éjszakai vonatmentes időszakot kihasználva a Balatonfüred-Balatonkenese szakaszon is megkezdődik mindkét helyszínen a felsővezeték helyreállítása; a szakemberek nagy erőkkel, vasúti munkagépekkel vonulnak fel a helyszínre – ismertette a szóvivő.

“Az elmúlt napok korlátozásai miatt utasaink türelmét köszönjük” – fogalmazott a videóban Váczi Viktor.

A posztban a MÁV-csoport közösségi oldalán hozzátették, hogy az ország nagy részén helyreállt a vonatközlekedés, az észak-balatoni vonalat leszámítva már csak a Püspökladány-Biharkeresztes, valamint a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon dolgoznak folyamatosan, ezeken a szakaszokon még pótlóbuszokkal szállítják az utasokat.

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #MÁV | #vasút | #vihar |