Kecskeméti repülőnap

Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés

Fotó: MTI/Ujvári Sándor
MTI
2021.08.29. 14:37

Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés - jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos vasárnap a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.

Maróth Gáspár elmondta: másfél évvel ezelőtt bíztak meg egy magyar mérnökcsapatot, hogy élesszék újra a magyar harcászati kézifegyverek fejlesztését.  Az új magyar fejlesztésű fegyvercsalád első prototípusait be is mutatták a kecskeméti rendezvényen.    

A kormánybiztos elmondta, már együttműködési megállapodás is született arról, hogy a prototípusokat a Magyar Honvédség elkezdi tesztelni.    

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: “végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának”. Az altábornagy szerint a prototípusok “több mint ígéretesek”. Mint mondta, olyan új innovációt testesítenek meg, amely “a 21. századba repíti” a magyar kézifegyvergyártást.    

A parancsnok kiemelte, hogy a Magyar Honvédség tapasztalt katonái is részt vesznek a fejlesztésben, hiszen visszajelzéseiket folyamatosan eljuttatják a gyárba, és azok alapján dolgoznak tovább a mérnökök. Ha a katonák tapasztalatai alapján is úgy működnek a fegyverek, ahogy az elvárt, akkor a Magyar Honvédségnek magyar fegyvere lesz – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz.    

Bozó Gábor, a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. vezérigazgatója elmondta: a magyar fejlesztésű kézilőfegyver családnak – a pisztolytól a géppuskáig bezárólag – hat tagja van.    

Kiemelte: ezek a fegyverek teljesen magyar fegyverek, mindegyikben van olyan fejlesztés, amelynek szabadalmát is bejegyezték. A vezérigazgató azt mondta: bizakodóan néznek a jövőbe, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának támogatásával hosszú távon folytathatják majd a fejlesztést.

Kapcsolódó témák: #honvédség | #katonaság | #Magyar Honvédség |