Falusi csok

Újabb igénylői kör pályázhat a falusi csok támogatásaira

Fotó: Győr+ Archív
Győr+
2021.11.19. 10:51

A nagyvárosok tágabb vonzáskörzetére is kiterjed a falusi csok, így további házvásárlók jelentkezhetnek a támogatásért - közölte a Duna House.

Az ingatlanközvetítő elsősorban azért számít újabb igénylésekre, mert az agglomerációba eső települések népszerűsége országszerte megugrott. A falusi csok az 5 ezer lakosnál kisebb helységek több mint 93 százalékában érhető el, ami az ingatlantranzakciók 10-15 százalékát érintheti – tették hozzá.

Budapesttől legalább 50 kilométerre lehet ilyen településeket találni, ami legalább 1 órás ingázást jelenthet naponta a Duna House szerint. Ennek ellenére – mint írták – a program végéig, 2022 júliusáig még legalább közel 55 milliárd forintnyi támogatás érkezik a kistelepülések ingatlanpiacára. A járványhelyzet miatt egyre többen hajlandók egyre távolabb költözni a nagyvárosoktól a 10-20 százalékos áremelkedés ellenére is – indokolták az előrejelzésüket.

A falusi csok 2022 júliusáig még biztosan igényelhető – közölte nemrég a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár hozzátette, hogy a támogatást mindenki megkapja, aki sikeres kérelmet nyújt be.

Forrás: MTI/Duna House

Kapcsolódó témák: #falusi csok |