
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója egy videóüzenetben értékelte a TramTrain sikerességét, rámutatva arra, hogy érdemes új fejlesztésekbe belevágni. Mint mondta: a TramTrainek pontosságát csak egyetlen dolog befolyásolta negatívan, mégpedig a balesetek gyakorisága.
A közösségi oldalon posztolt bejegyzésben olvasható továbbá, hogy a balesetek vonatkozásában az ütközések mindegyikét az autósok hibája okozta. “A balesetek csökkentése érdekében az elmúlt 3 évben folyamatosan felhívtuk a közlekedők figyelmét arra, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek a vasútvillamos mellett. De más módon is igyekszünk tenni a balesetek csökkentéséért. Egy kollégánk, Horváth Csongor a MÁV-csoport „házi” ötletversenyre készítette el a ’TramTrain járművek burkolatának átszínezése a balesetek elkerülés érdekében’ című pályamunkáját. Az ötlet lényege, hogy az élénk színekkel ellátott járműveket jobban észreveszi a közlekedés többi résztvevője, így visszaszorítható a figyelmetlenségből bekövetkező balesetek száma. Tavasztól – tesztjelleggel – a TramTraineken növeljük az élénksárga felületek arányát, aztán a helyi tapasztalatokat figyelembe véve hozunk döntést a további lépésekről. A legfontosabb azonban az emberen múlik: figyeljünk magunkra és egymásra!” – hangsúlyozta Hegyi Zsolt.