Tovább egyszerűsödnek a családtámogatási igénylések Győrben is

Győr+ Illusztráció: depositphotos.com
2023.04.25. 13:02

Amennyiben a módosításokat az Országgyűlés is elfogadja, akkor egyes családtámogatási eljárásokban a korábbinál kevesebb dokumentumot kell benyújtani, emellett megszűnik a tanulói/hallgatói jogviszony kötelező igazolása, így a szülőknek néhány kivételtől eltekintve nem kell majd beszerezniük az erről szóló igazolást.

2010 óta a kormány kiemelt célja a gyermekvállalás és a gyermeknevelés támogatása, a családok megerősítése, amelynek érdekében széleskörű és stabil családtámogatási rendszert hozott létre és működtet. Ma már több mint 30 olyan intézkedés érhető el a családok számára, amely kézzel fogható segítséget jelent a mindennapokban. Ezek igénybevételének módját a kormányzat évről évre felülvizsgálja annak érdekében, hogy a magyar családok a korábbinál is kevesebb adminisztrációs kötelezettséggel tudják azokat igénybe venni – írja a kormany.hu felületén a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A mostani módosítási javaslatok értelmében egyebek mellett megszűnik a tanulói/hallgatói jogviszony kötelező igazolása. Néhány kivételes esettől eltekintve a szülőtől vagy a tanulótól 2023.  szeptember 1-jétől  nem kérhető a tanulói jogviszony igazolása a tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti. A tankötelezettség lejártát követően a tanuló érvényes diákigazolvánnyal igazolhatja tanuló/hallgató jogviszonyát egészen a felsőoktatási hallgatói jogviszony végéig. 

A tervezet eljárási könnyítést tartalmaz azon szülőknek, akik gyermekük után gyermekgondozási díjra (GYED) voltak jogosultak. Esetükben 2024. július 1-jétől a gyermekgondozási díjra való jogosultság megszűnését követően hivatalból történik a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) megállapítása. Ezzel éves szinten százezernél is több biztosított szülő mentesül a kérelem benyújtásának kötelezettsége alól.

A javaslat szerint a családi pótlék 50-50 százalékos megosztása iránti kérelmet a jövőben a különélő szülők egyike is benyújthatja majd. További változás, hogy a vér szerinti apa is jogosulttá válhat az anyasági támogatásra, ezáltal megigényelheti az anyasági támogatást abban az esetben, ha az anya az igénylést megelőzően elhalálozik és az apa gondoskodik a gyermekről.

Illusztráció: depositphotos.com