Szijjártó: Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártója

MTI Fotó: MTI
2023.12.22. 10:10

Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.

A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz – tájékoztatott.

Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre – tette hozzá.

Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértéket csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.

Szijjártó Péter közölte, hogy mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban.

„Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik” – mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.

„Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk” – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása.

Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei.

„Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait” – mondta.

Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.

Kapcsolódó témák: #autógyár | #beruházás | #elektromobilitás |