Háború Ukrajnában

Szijjártó: megvitatták a NATO új stratégiai koncepcióját – VIDEÓ!

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala
MTI
2022.04.07. 06:45

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagállamai külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásának első napján megvitatták a szervezet új stratégiai koncepcióját - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter Brüsszelből nyilatkozva kiemelte, hogy ez előkészítő ülés volt, hiszen az állam- és kormányfők hamarosan Madridban tárgyalnak, ahol – ha minden jól megy – elfogadják a dokumentumot, amely az elkövetkezendő évekre, évtizedekre meghatározza majd a NATO politikájának stratégiai irányait. A tárcavezető kiemelte: mindenki arról beszélt, hogy az ukrajnai háború alapvetően változtatja meg a hangsúlyokat a NATO tevékenységében. Sajnálattal állapították meg, hogy a NATO és Oroszország kapcsolata még sohasem volt ilyen rossz, ezért azt újra kell definiálni – tette hozzá. A miniszter azt mondta, lényegében mindenki egyetértett vele abban, hogy a legnagyobb tragédiát az okozná, ha minden kommunikációs csatornát elvágnának Oroszországgal. Valamilyen kapcsolatot fenn kell tartani – tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: tájékoztatta kollégáit, hogy Orbán Viktor miniszterelnök beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinél azt kezdeményezte, hogy legyen azonnali tűzszünet, valamint tartsanak béketárgyalást Budapesten. A miniszter úgy folytatta: fontos kiemelni, hogy nem csupán keletről érkeznek biztonsági kihívások, hanem délről is. Ezek közül a legsúlyosabb a tömeges illegális bevándorlás.

A tanácskozáson Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar határőrök tavaly 130 ezer illegális bevándorlót állítottak meg Magyarország déli határainál. A tárcavezető kiemelte: egyre súlyosbodnak azok a kihívások, amelyek miatt arra kell számítani, hogy Afrikából a jövőben még erősebb migrációs hullámok indulnak meg. Ilyen problémaként említette a várható élelmiszerválságot, amelyet az válthat ki, hogy a háborúban álló Oroszország és Ukrajna felel a világ gabonaexportjának 15 százalékáért. Afrikában egy ilyen élelmiszerválság súlyos migrációs hullámokat idézhet elő, ez pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy a bevándorlók között terroristákat, aktivistákat rejtsenek el – jelentette ki Szijjártó Péter, megjegyezve: “sajnos Európában már láttuk ennek a közvetlen negatív hatásait”.

A miniszter közölte, hogy a tanácskozáson mindenki beszélt Kínáról is. Fontos higgadtan közelíteni a témához, mivel az együttműködés Kínával sok lehetőséget is tartogat – hangoztatta. Megjegyezte: tőle több Magyarországon működő nagy nyugati vállalat kéri, hogy győzze meg kínai beszállítóikat: jöjjenek Magyarországra.

Szijjártó Péter közölte, hogy a tanácskozás csütörtökön folytatódik, akkor az ukrajnai háború lesz a téma.

Kapcsolódó témák: #Brüsszel | #háború | #NATO | #Ukrajna |