
A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kilencedik pontja értelmében a kormány 2025-ben már lehetővé teszi a Széchenyi Pihenőkártyára érkező juttatások 50 százalékának lakáscélú felhasználását. A kormány ezen intézkedésének hála, újabb eszközzel támogatják a megfizethető lakhatást, amely az akcióterv egyik alappillére. Emellett a könnyebb használat érdekében idén szeptember 1-jétől a SZÉP-kártya digitális formában is elérhetővé válik, az aktív életmód támogatásáért pedig új zseb is nyílt Aktív Magyarok néven. A részletekről Fűzy Andrást kérdeztük.
A családok lakáskörülményeinek javítása érdekében 2025-ben a SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százalékát lakásfelújításra is felhasználhatják a munkavállalók.
A béren kívüli juttatásukból többek között vasáru, építőanyag, festék, üveg, bútor, valamint világítási eszközök vásárlása is lehetségessé válik. „Folyamatosan bővül azon boltok listája, ahol elfogadják a SZÉP-kártyát. Nem minden kiskereskedelmi egység lesz automatikusan elfogadóhely, ugyanis a cégnek rendelkeznie kell az ehhez szükséges szerződéssel” – hívta fel a figyelmet a győri Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője. Mint mondta: érdemes a vásárlás előtt tájékozódni arról, hogy az üzletben melyik bank által kibocsátott SZÉP-kártyát fogadják el.
Fűzy András kiemelte továbbá, hogy a kormány a magyar munkavállalók egészségének megőrzése és aktív életvitelük támogatása érdekében Aktív Magyarok néven új zsebet nyitott a SZÉP-kártyán. „A munkavállalók az így kifizethető havi 10 ezer forintot kizárólag sportolásra, aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra fordíthatják. Ennek keretében a juttatás többek között felhasználható szabadidős vagy sporteszközök kölcsönzésére, sport vagy szabadidős képzésekre, de akár sportegyesületi tevékenység finanszírozására is. A kormány intézkedése nyomán a SZÉP-kártyán keresztül évente fizethető összeg így havi 10 ezer, évi 120 ezer forinttal nő, 450 ezerről 570 ezerre” – tette hozzá a képviselő.