Milleniumi fák

Sokat látott fenyőket mentenek a pannonhalmi bencések

Fotó: pannonhalmifoapatsag.hu
Hajba Ferenc
2021.04.30. 10:47

A honfoglalás ezredik évfordulóján tíz éves korukban ültették a Pannonhalmi Főapátság Arborétumában azokat a Milleniumi fenyőket, amelyek megmentéséhez kérnek most segítséget.

Szú és gombafertőzés támadta meg a történelmi fenyőket, s az ötből speciális kezeléssel is már csak négy menthető meg. Ehhez összesen 600 ezer forintra van szükség.

A szerzetesek fenyőmentési szándékukhoz meggyőzően szép méltató szöveget írtak a főapátság honlapjára. Felidézik, hogy ezek a fák, az arborétum régi lakói sok vitát hallhattak „az élet nagy kérdéseiről, , teológiáról, és tanúi voltak történelmi pillanatoknak, örömnek, bánatnak.+

Úgy fogalmaznak: „A főmonostor udvarán álló fenyő 1918-ban szemtanúja volt a spanyolnáthajárványnak, és utolsó útjára kísérte a ragályban elhunyt Dr. Hajdú Tibor főapátot. Látta 1938-ban a gimnázium építését, látta az első pannonhalmi diákokat és az azóta leérettségizett hetvenhárom évfolyamot. A millenniumi fenyő látta azt a mintegy háromezer menekültet, akiket az apátság a vészkorszakban befogadott, látta Torda Lajos és Eduard Benedek Brunschweiler embermentő tevékenységét.1996-ban látta II. János Pál pápát, akit Asztrik főapát kísért fel Szent Márton hegyére.”

A támogatást a PAYPAL:  http://bit.ly/paypalfenyomentes oldalán tudják fogadni. Átutalni a Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány címére lehet, számlaszámuk 10300002-33216472-00003285 A közlemény: rovatba kérik beírni, hogy famentés.