Segély helyett munkát akar adni a kormány

MTI MTI/Kovács Attila
2022.12.01. 14:03

A kormány segély helyett munkát akar adni - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

Fülöp Attila a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Megváltozott munkaképességű munkavállalók hatékony foglalkoztatása című konferenciáján úgy vélekedett, közbeszéd tárgyává kell tenni ezt a témát, mert “nagyon rossz helyzetből indultunk”. Kiemelte: a megváltozott munkaképességű emberek minősítési rendszere sokáig arra épült, hogy milyen készséget veszített el valaki. Filozófiai fordulat volt, amikor azt mondták, inkább arra az adottságra kell összpontosítani, amellyel az érintett hozzáadott értéket tud teremteni.

Az államtitkár úgy fogalmazott: ezt foglalja úgy röviden össze a kormányzat, hogy “segély helyett munka”.

Magyarországon ma 4,7 millióan dolgoznak, több mint 10 év alatt 1 millióval emelkedett a munkahelyek száma, ez 27 százalékos növekedés – közölte Fülöp Attila.

Hangsúlyozta, hogy mindeközben a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában sokkal nagyobb arányú volt a bővülés.

Az államtitkár jelezte, hogy ma már európai uniós dokumentumok is tárgyalják a témát. A fogyatékosságügyi stratégia arra buzdítja az államokat: ne azt keressék, hogy milyen segélyeken keresztül oldják meg a megváltozott munkaképességű emberek élethelyzetét, hanem biztosítsanak nekik jó állást, megélhetést.
 

A rehabilitációs hozzájárulás lényege, hogy amennyiben a 25-nél több embert foglalkoztató cégek nem alkalmaznak 5 százalékban megváltozott munkaképességűeket, akkor 1,8 millió forintot kell fizetniük. A rehabilitációs hozzájárulásnak az idei költségvetésbe tervezett 116 milliárdos összegéből az következik, hogy a vállalkozások 64-65 ezer ember foglalkoztatásáról “helyből lemondanak” – mondta Fülöp Attila, aki szerint itt pluszlehetőség rejlik még a rendszerben.

Ugyanakkor több mint 8 ezer munkáltató érvényesít szociális hozzájárulási kedvezményt 46 ezer megváltozott munkaképességű foglalkoztatott után – ismertette az államtitkár.
 

Fülöp Attila arról is beszélt, hogy tavaly novemberben jelentették be az Érték Vagy! portált a megváltozott munkaképességű emberek álláskeresésének segítésére. Az intelligens, innovatív platformra már több mint 670 cég és 4300 álláskereső regisztrált – közölte.

Megnyitójában Nagy Elek, a BKIK elnöke azt mondta, hogy közel áll a szívükhöz a megváltozott munkaképességű emberek ügye. Tavaly ősszel programot indítottak a kamaránál, amellyel az érintettek megbecsültségét akarják növelni, megpróbálják őket elindítani az öngondoskodás útján – tette hozzá. Céljuk, hogy a budapesti vállalkozások rájöjjenek: potenciális munkavállalók várnak rájuk, ami új lehetőségeket jelent a piacon. Nagy Elek úgy vélekedett: ha a cégvezetők megbecsülik az embereket, akkor ezt vissza is kapják.