Fényjelenségek

Rejtélyes pontok tűntek fel a szombat esti égbolton

Fotó: Időkép/Kovács Tamás
Győr+
2021.05.09. 07:40

Természetesen nem az idegeneket, hanem sokkal inkább Elon Muskot, pontosabban egyik cégét kell keresni a különös jelenség mögött.

Az érdeklődés oka egyebek között az volt, hogy a pontok – a fényképeken rövid fénycsíkok – szabályosnak tűnő rendben haladtak az égbolton, ráadásul igen-igen nagy sebességgel.

Éppen erre az éjszakára, pontosabban vasárnap hajnalra várták egy kínai hordozórakéta visszatérését a Földre, amellyel kapcsolatban leginkább csak feltételezések voltak arról, hova csapódik majd be. (A hordozórakéta roncsainak a nagy része egyébként elégett a légkörben, ami megmaradt belőle, az pedig Indai-óceánba zuhant, távol lakott területtől.)

Visszatérve a Győr környékéről is jól látható égi jelenségekre, az UFO-hívőket egyelőre sajnos el kell szomorítanunk, nem a földönkívüliek űrhajói tartottak látványos felvonulást szombat éjjel.

Elon Musk, pontosabban egyik cége, a SpaceX űripari vállalat áll a dolog hátterében: a vállalat alacsonyan keringő szatellitjei váltak láthatóvá ezen az estén.

Jelenleg nem kevesebb, mint 1400 ilyen műhold van a cég szolgálatában az űrben, segítségükkel biztosít műholdas internetszolgáltatást a cég. A műhold-flotta tehát már most sem kicsi, de folyamatosan bővül, és a tervek szerint a jövőben több tízezer hasonló szatellit járja majd fölöttünk az égboltot.

Kapcsolódó témák: #színes | #világűr |