Pénteken is több mint 13 ezren vizsgáznak – elkezdődött a németérettségi

Eduline Fotó: Marcali Gábor
2023.05.12. 09:10

Jóval kevesebben, mint az elmúlt napokban, de ma is több ezren vágnak neki a most kezdődő érettségi vizsgának német nyelvből - írja az Eduline.

Németből középszinten 11 537-en, emelt szinten pedig 2077-en érettségiznek. A vizsga és a feladatlapok az összes élő idegen nyelv esetében ugyanúgy épülnek fel. A diákok először a szövegértésüket teszik próbára, majd számot adnak a nyelvtantudásukról, a hallás utáni szövegértési képességeikről, végezetül pedig csakúgy, mint az angolosoknak, nekik is önálló szövegeket kell alkotniuk, jellemzően tehát a megadott feladatok alapján 100-120 és 200-250 szavas levelet, vagy kommentet kell írniuk.

A pontozás ugyanaz, mint tegnap az angolérettségin:

  • az olvasott szöveg értésére 33-at,
  • a nyelvhelyességre 18-at,
  • a hallott szöveg értésre 33-at
  • és az íráskészségre ugyancsak 33-at kaphattok.

A középszinten vizsgázók a feladatlapokra összesen 180 percet kapnak: 60 perc alatt kell teljesíteniük a szövegértés feladatokat, 30-30 perc alatt a nyelvtant és a hallás utáni szövegértést, majd újabb 60 perc alatt a szövegalkotást. Az emelten vizsgázók viszont – a magasabb szintű feladatok miatt – egy órával több időt, vagyis 240 percet kapnak a teljes vizsgára, ami ezekben a percekben kezdődik el.

Forrás: Eduline

Kapcsolódó témák: #érettségi | #német | #vizsga |