Évek óta az esélyesek között emlegették, most végre elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést Krasznahorkai László a Sátántangó és Az ellenállás melankóliájának szerzője.
Mint megírtuk, a Svéd Tudományos Akadémia október 9-én, kora délután kihirdette az idei irodalmi Nobel-díj nyertesét: nem kellett sokáig várni, hogy kiderüljön, Krasznahorkai László, a Sátántangó szerzője részesül az elismerésben.
Noha a Nobel-díjnak hagyományosan nincsenek nyilvános jelöltjei, a nemzetközi fogadóirodák az elmúlt napokban a legesélyesebb írók között tartották számon a magyar szerzőt, aki olyan neveket is megelőzött, mint Salman Rushdie, Murakami Haruki és Thomas Pynchon.
A hivatalos indoklásban kiemelték Krasznahorkai „meggyőző és látomásos életművét, amely az apokaliptikus rettenet közepette is megerősíti a művészet erejét.”Bár művei közül csak néhányat fordítottak le angolra, a Nobel Bizottság szerint a díj egy olyan életművet ismer el, amelyet “abszurdizmus és groteszk túlzások jellemeznek”, és amely széles körű elismerést vívott ki.
Politikusok és művészek is gratulálnak
Az írónak már Orbán Viktor is gratulált a közösségi oldalán. A miniszterelnök kiemelte Magyarország büszkesége, az első gyulai Nobel-díjas.
Gratulált szerzőjének a Magvető, Nyáry Krisztián irodalomtörténész az Aprómunka egy palotáért című kötetből idézett.
Bödőcs Tibor humorista saját, Addig se iszik című könyvéből másolta ki a következőt: „Ahogy a gyulai népi mondás tartja: rosszul nézel ki, Krasznahorkai-mondatba már ne kezdjél bele! Leghosszabb mondata nyolc egész hét méter és tizenhat centiméter, igazi sportsiker. Szereplői (azaz mi) a teremtés fogaskerekei között csikorgó homokszemek. Az ember tájidegen az Univerzumban, a helyzet kicsit rosszabb, mint reménytelen, de lehet ezt szépen is mondani, annyira, hogy a vályogfal adja a másikat. Szédülten, önkívületben tangózunk a sátánnal, potyog a vakolat, csöpög a csap, hideg a paprikás krumpli – de ki viszi le a szemetet?”
Petőcz András író eközben azt írta, három Nobel-díjas író meghatározó az életében: Kertész Imre, Han Kang és most már Krasznahorkai.
„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm” – mondta a Népszavának Tarr Béla, aki Krasznahorkai László több regényéből a Sátántangóból és Az ellenállás melankóliájából is készített filmet, illetve együtt dolgozott vele a legutóbbi filmjéig, a 2011-es A torinói lóig.